2024. április 19., péntek

Több tucatnyian meghaltak a húszikra mért szaúdi légicsapásokban

Újabb légicsapásokat mért a Szaúd-Arábia vezette arab szövetség a síita húszi lázadók állásaira Jemenben, s a támadásokban legkevesebb harmincöten vesztették életüket - közölték kedden biztonsági források.

Harci repülőgépek a húsziknak a jemeni fővárostól, Szanaától 140 kilométerre délre fekvő egyik ellenőrzőpontja ellen indítottak légitámadást. A halálos áldozatok közül húszan felkelők, további tizenöten civil lakosok.

Emellett a szaúdiak vezette koalíció repülőgépei bombázták a húszik szövetségesének számító, Ali Abdalláh Száleh korábbi jemeni államfőhöz hű köztársasági gárda gyakorlótereit, a főváros repülőterét, valamint a nyugat-jemeni Hodeida kikötővárost. A főváros lakosai szerint a keddre virradó éjszaka Szanaa az eddigi leghevesebb légitámadásokat szenvedte el.

Rijád és arab szövetségesei hatodik napja mérnek folyamatosan légicsapásokat a felkelőkre. Az al-Arabíja szaúdi tulajdonú televíziós csatornának egy magas rangú szaúdi tábornok úgy nyilatkozott, hogy a légicsapásokkal a húszik mozgásterét akarják szűkíteni. Emellett ellenőrzésük alá akarják vonni a kikötőket is, hogy megakadályozzák az illegális fegyverkereskedelmet.

Szaúd al-Feiszal szaúdi külügyminiszter kedden azt mondta, hogy a Rijád vezette koalíció mindaddig folytatja a jemeni hadműveletet az Abed Rabbo Manszúr Hádi elnökkel szemben álló, Irán támogatását élvező húszi fegyveresekkel szemben, amíg Jemenben nem a "biztonság, stabilitás és egység" uralkodik ismét.

Az IRNA hivatalos iráni hírügynökség kedden arról számolt be, hogy Teherán segélyt küldött Jemenbe. A hírügynökség úgy tudja, a két tonna élelmet, valamint 19 tonna gyógyszert az iráni Vörös Félhold segélyszervezet bocsátotta a jemeniek rendelkezésére. Ezzel párhuzamosan Marzíje Afhám iráni külügyi szóvivő kedden úgy nyilatkozott, hogy Teherán nem küld fegyverszállítmányokat a síita húsziknak, ezek a gyanúsítgatások alaptalanok, és nem igazolhatják a Jemen elleni támadásokat.

A húszik tavaly szeptemberben szállták meg a fővárost, a múlt hónapban pedig lemondásra kényszerítették az államfőt is, majd feloszlatták a parlamentet, és teljes egészében átvették a hatalmat. Azóta az országban politikai káosz uralkodik. Hádi a Jemen déli részén található kikötővárosba, Ádenbe menekült, ahol visszavonta lemondását, és a Perzsa-öböl menti országok segítségével új politikai bázist alakított ki. Néhány napja külföldön tartózkodik.