2024. április 18., csütörtök

A jövőbe vetett hit jegyében

A zentai önkormányzat az idén is egy emléktábla leleplezésével, és egy fa elültetésével tisztelgett az előző évben született gyermekek előtt. Szombaton délelőtt a jövőbe vetett hit jegyében a zentai Népkertben megrendezett ünnepségen Ceglédi Rudolf, a község polgármestere üdvözölte az egybegyűlteket.

Ceglédi üdvözlő beszédében többek között kiemelte, hogy Zenta önkormányzatának kiemelt célkitűzése a gyermekvállalás ösztönzése, s a nehéz gazdasági helyzetben is, lehetőségeinek függvényében igyekeznek ezt elősegíteni, majd pedig emlékeztetett, hogy az idei év elejétől kezdve, a község területén született újszülöttek egyszeri támogatását 20 ezer dinárról 30 ezer dinárra emelték, ezenkívül az első újszülöttet az idén is külön jutalomban részesítették. A polgármester elmondta azt is, hogy a nemzedékek fáinak az elültetésével idővel egy erdőt szeretnének kialakítani, amelyik azt szimbolizálná, hogy amíg születnek új gyermekek, addig van remény a fejlődésre is. Az ünnepség folytatásában az Ispiláng gyermektánccsoport és a Stevan Sremac Szülőföld Alapítvány gyermektáncosai léptek fel. A tavalyi év folyamán egyébként 184 gyermek született az észak-bácskai községben.