2024. április 19., péntek
A FÖLD ÓRÁJA

A szenttamási diákok is gyertyát gyújtottak

A Föld órája egy világméretű önkéntes kezdeményezés, amely megpróbálja felhívni az emberek, vállalatok, intézmények, kormányok figyelmét a környezetszennyezés és a túlfogyasztás okozta problémákra. Az ezen a napon történő akciók keretében arra kérik a résztvevőket, támogatókat, hogy minden év márciusának utolsó szombatján este világszerte kapcsolják le egy órára a fölösleges világítást és áramtalanítsák a különféle elektromos készülékeket.

Mint ismeretes, 2007 óta minden márciusban egy órára kialszik a díszvilágítás a világ legtöbb nagyvárosában. Néhány év leforgása alatt A Föld órája az ausztrál helyi akcióból világméretű, több mint egymilliárd embert mozgósító önkéntes mozgalommá nőtte ki magát. Ez nemcsak azt mutatja, hogy az embereket foglalkoztatja bolygónk egészsége, hanem hogy hajlandóak tenni is érte. 2011 óta az akció kiegészül egy másik felhívással is, melynek lényege, hogy tegyünk fogyasztás-csökkentési, környezetvédelmi fogadalmat az év többi napján is.

Az akció fő célja nem az egy óra alatt elért aktuális fogyasztás csökkentése, hanem a figyelemfelhívás, hogy mindennapi életünket mennyire átszövi a túlzott és voltaképpen fölösleges energiahasználat.

A szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola diákjai és tanárai már több éve aktívan bekapcsolódnak az akcióba és fogadalomtételbe. Ennek keretében az idén március 16-tól 21-ig volt nyitva A Föld órája elnevezésű pályázat, melyre irodalmi és képzőművészeti alkotásokkal pályázhattak a diákok. A különböző technikákkal készült legsikeresebb munkákat a tanulók az iskola előcsarnokában állították ki. Március 23-tól ugyancsak pannókat helyeztek el az előcsarnokban, melyekre a tanulók szerb nyelven és magyar nyelven is felírhatták véleményüket az energiatakarékosságról. Március utolsó szombatján a tanulók 20 órakor gyülekeztek az iskola előtt, majd az ügyeletes tanárokkal a Szabadság térre vonultak, ott 20.30-kor (sajnos a közvilágítás lekapcsolása nélkül) megkezdődött a hagyományos gyertyagyújtás. A gyertyákat a diákok szimbolikusan 60+ alakban rakták ki. Ezt követően felolvasták üzenetüket a világnak. Bakos Donatella hatodik osztályos diáklány többek között elmondta:

– Ma este része vagytok a legnagyobb világméretű kampánynak, amely valaha is létezett. Itt, Szenttamáson is büszkék vagyunk arra, hogy ilyen nagy számban összegyűltünk, és ennek a hatalmas akciónak egy kis láncszeme lehetünk. Meg kell védenünk a Földet. Mi vagyunk az a generáció, amely érzi a klímaváltozás következményeit, és egyúttal az a generáció is, amely tehet ezzel kapcsolatban valamit. Az akció nem csak erről az egy óráról szól, amikor sötétbe borulnak az utcák, városok. Fő célunk nemcsak az akció alatt elért energiacsökkentés, hanem a figyelem felkeltése, hogy mindennapi életünkre mennyire kihat a felesleges energiahasználat. Mindannyiunk közös feladata, hogy tiszteljük és óvjuk ezt a fantasztikus környezetet, életmódunkkal ne okozzunk visszafordíthatatlan változásokat benne. Erről szól a mai este és A Föld órája akciónk.

A szenttamásiaknak és a világnak küldött üzenetet az iskola felsős tanulóiból összeállított tánccsoport koreográfiája követte, amelyet az akció hivatalos dalára, a Bastille Pompeii című zeneszámra táncoltak.

A barátságtalan, hideg és szeles idő ellenére is a téren mintegy 150 diák, szülő és nézőközönség támogatta a megmozdulást, amelyet Vörös Adrianna biológia szakos tanárnő mellett Kovács Blanka, Gluvákov Lenke, Ružica Mijić, Svetlana Pajič Jojkić, Matarugin Elvira, Lela Simanić, Drobnyik Aranka, Tanasijin Tamara és Jenei Arnold tanárok és tanítók szerveztek.