2024. március 29., péntek

A szemfényvesztés labirintusa

Saša Radulović: Aleksandar Vučić nem engedte, hogy rendet teremtsek az Acélművekben

A Szabad Európa Rádiónak adott interjújában Saša Radulović volt gazdasági miniszter, az Elég volt (Dosta je bilo) mozgalom vezetője egyebek mellett arról beszélt, hogy miért nem értesült a közvélemény arról, hogy beperelte Aleksandar Vučić kormányfőt. Ezenkívül részletesen elemezte a smederevói Acélművek helyzetét, hogy miért nem fejeződött sikeresen a magánosítás, szót ejtett a titkos államközi szerződésekről, valamint kivesézte az aktuális ellenzéket, illetve annak fellépését.

Radulović azért indított magánpert Vučić ellen, mert a kormányfő a Happy TV Ćirilica című műsorában azt állította, hogy Radulović miniszterként a BIRN oknyomozói újságíró-hálózat rendelkezésére bocsátotta a JAT és az Etihad közötti majdani szerződés tervezetét.

– Mivel ez nem igaz, pert indítottam Vučić ellen, és kártérítést követeltem. Amint átadtam a keresetem, összeomlott az Elég volt honlapja. Huszonnégy órán át nem volt elérhető a honlap, amelyen olvasható volt a keresetem. Ezért nem hiszem, hogy véletlen egybeesésről lenne szó. Egyébként nem tudom, hogy hol tart az ügy, hiszen nem sikerült kinyomoznom Vučić kormányfő aktuális lakcímét, mivel a 2012-es köztársasági választásokat követően nincsen ilyenje. Így végül a keresetet megkíséreltük a kormány épületében, Vučić munkahelyén átadni – a polgári perrendtartásról szóló törvény értelmében erre lehetőségünk volt –, valamilyen okból kifolyólag azonban itt sem adták át neki a keresetet, hanem visszaküldték a lakcímemre. Ezért azt indítványoztuk az illetékes bíróságnak, hogy hivatalos úton járjon utána Vučić miniszterelnök lakcímének – taglalta Radulović. Hozzátette, hogy erről az ügyről egyetlen tájékoztatási eszköz sem tudósított.

A KÁOSZ ÁRUBA BOCSÁTÁSA

A smederevói Acélművek kapcsán a volt gazdasági miniszter kifejtette, hogy az államvezetőség és az egyéb illetékesek évek óta képtelenek értelmes tervet kidolgozni a vállalat megmentésére. Elmondása szerint gazdasági miniszterként ragaszkodott egy ilyen terv elkészítéséhez, de éppen Vučić volt az, aki nem engedte, hogy rendet teremtsen a vállalatban.

– Hogy mit jelentett volna a rendcsinálás? Összeírtuk volna a vállalat vagyonát, megállapítottuk volna annak értékét, majd összeírtuk volna az acélművek összes tartozását, ezt követően pedig elkészítettük volna a pénzügyi átszervezés tervét. Ezek után kellett volna elkezdeni a magánosítást. Mivel ezt nem akarták megtenni, így valójában a káoszt próbálták meg privatizálni. Senki sem tudja, hogy az Acélműveknek mennyi vagyona van, mennyivel tartozik, milyen bírósági eljárások indulhatnak a vállalat ellen, de az üzleti tervet sem készítettük el. Az államvezetőség imádkozott, hogy megjelenjen egy külföldi beruházó, aki mindennek ellenére megvásárolja az Acélműveket, és csodát tesz. Márpedig csodák nincsenek. Csupán a komoly munkának van eredménye. A magánosítás végül nem sikerült. Azt sem értem, hogy amikor még nyitva volt a versenypályázat, akkor hogyan nyilatkozhattak egyesek arról, hogy az Acélműveket az Esmark vásárolja meg. Ezzel már előre egyértelművé tették, hogy valami nincsen rendben. Most pedig arról van szó, hogy új menedzsment veszi át és menti meg a vállalatot. Azt is megpróbálták elhitetni az emberekkel, hogy ez a menedzsment kizárólag a nyereségből finanszírozza majd a szolgáltatásait. Persze kiderült, hogy ez nem így van. A menedzsment tizenkét tagja havi 350 ezer amerikai dollárt kap, valamint Vučić egy másik, hazai „szakemberekből” felálló menedzsmentet is fizetni kíván – utóbbiak azok az emberek, akik éveken át képtelenek voltak rendet teremteni a vállalatban. A kormány ismételten várja a csodát, és megkíséreli elhitetni velünk a hazugságot, hogy az Acélművek fél év múlva nyereséges lesz – magyarázta Radulović.

TITKOS SZERZŐDÉSEK ÉS HAZUGSÁGOK

Válaszolva az újságírói kérdésre, hogy bár Vučić ígéretet tett a korrupció elleni küzdelemre, mégis egyre gyarapszanak a titkos szerződések, Radulović leszögezte: a titkos szerződések mind kapcsolatba hozhatók a korrupcióval, a csúszópénzekkel és a visszaélésekkel. A múltban ez mindig így volt, ezért tűnik megalapozottnak a feltételezés, hogy a titkos szerződések napjainkban sem jelentenek semmi jót, nyomatékosította a volt gazdasági miniszter, hozzátéve, hogy az arab emírségekbeli Etihaddal aláírt szerződés dilettáns.

– Az Air Serbia menedzsmentjének állítása szerint tavaly 2 millió eurós nyereséget valósítottak meg. Ez manipuláció, hiszen csak a belgrádi repülőtér 16 millió eurónyi tartozást engedett el az Air Serbianak. Semmiféle nyereséget nem valósítottak meg, csupán halmozták a veszteséget. Számításaim szerint az Air Serbia vesztesége tavaly legalább 10 millió eurót tett ki. És nemcsak a belgrádi reptér, hanem a pénzügyminisztérium, a jegybank és a Szerbiai Kőolajipari Vállalat is elengedte a légitársaság tartozását. Semmivel sem jobb a helyzet a Belgrád víziváros tekintetében. Eddig egyetlen szerződéssel sem ismerkedhetett meg a közvélemény, pedig egy igencsak értékes építési területről van szó. Arra számítanak, hogy sikerül eladniuk 1,8 millió négyzetméternyi területet. Ki veszi ezt meg? Egyedül azt tartom elképzelhetőnek, hogy a végén felépül két lakótömb, azaz torony, hiszen nagyjából éppen 300 olyan ember van Szerbiában, akinek van pénzük megvásárolni azokat a lakásokat. Ebből a projektumból semmi haszna nem származhat a belgrádi lakosságnak. És akkor még nem beszéltem arról, hogy építészeti szempontból kivitelezhetetlen elképzelésekről van szó. Mindeddig egyetlen egyszer sem konzultáltak a szakmával. Versenypályázatok sem voltak, titkos szerződések azonban vannak, és mi ezektől várjuk a gazdaság felélesztését. Sem ennek, sem az előző összetételű kormánynak nincsen még csak elképzelése sem arról, hogy miként kellene talpra állítani a gazdaságot. Csak arra képesek, hogy a televízióban szerepeljenek, és mindenféle külföldi beruházókról meséljenek meséket. Semmi kifogásom a külföldi beruházók ellen, ezzel az értelmetlen gazdasági politikával azonban nem értek egyet. Úgy tesznek, mintha mi, szerbiaiak, semmit sem tudnánk, és várnunk kellene a külföldieket, hogy rendet tegyenek saját országunkban – fogalmazott Radulović.

KÉSZ A MEGMÉRETTETÉSRE

Az ellenzék erőtlen, mivel a hiteles emberek elhagyták a pártokat, értékelte a volt miniszter. Például valószerűtlen az elképzelés, hogy majd az a párt lehet a mostani hatalmiak alternatívája, amely évek óta a tartományi hatalom élén áll, mondta.

– 2012-ig a Demokrata Párt szavazója voltam. 2009-ben azonban elkezdték az igazságügy állítólagos reformját, amely során kocsmákban állították össze az újraválasztandó bírák és ügyészek listáját. Ezt követően egyszerűen képtelen voltam a DP-re szavazni. Persze abban reménykedtem, hogy miután 2012-ben leszerepeltek a köztársasági választásokon, észhez térnek, és konszolidálják a pártot, új embereket hoznak. Ennek éppen az ellenkezője történt. Ami az Új Pártot illeti, Zoran Živković pártelnöknek sem ereje, sem hitelessége nincsen ahhoz, hogy egy új ellenzéki blokk élére álljon – magyarázta Radulović.

Az Elég volt a tavaly köztársasági választásokon a leadott szavazatok 2,1 százalékát szerezte meg. Mivel azóta folyamatosan dolgoznak a párt infrastruktúrájának a kiépítésén, Radulović hiszi, hogy már a jövőre megtartandó tartományi választásokon is sikerül átlépniük a választási küszöböt, a következő köztársasági parlamenti választásokig pedig sikerül megmutatniuk, hogy ki Aleksandar Vučić fő ellenfele.