2022. január 20., csütörtök

A teljes integráció a cél

Alig észrevehetően, de csökkent az LGBT-populációval szembeni erőszak

Az LGBT-személyekkel elleni erőszak 2014-ben alig észrevehetően, de csökkent, a szóban forgó populációval szembeni hátrányos megkülönböztetés azonban továbbra is jelentős, jelentette a Gay Straight Alliance (GSA) civil szervezet. Jelentésük szerint a rendőrségnek igen sok dolga volt, amikor az LGBT-populáció védelméről esik szó, tavaly ugyanis 7 testi és 12 verbális támadás jegyeztek fel, 141 személyt előállítottak, valamint 66 alkalommal történt fenyegetés a közösségi oldalakon, amelyek miatt 45 bűnvádi feljelentés készült.

– A gyülekezési jog Szerbiában 2007 óta először lett teljes egészében tiszteletben tartva. A büszkeségnapi felvonulás incidens nélkül múlott el, sőt kétségkívül jelentős politikai támogatottságot is élvezett, hiszen állami tisztségviselők és ellenzéki képviselők is megjelentek a rendezvényen – mondta Mirjana Bogdanović, a GSA végrehajtó igazgatója.

A szervezet évértékelésén Denis Keefe, Nagy-Britannia belgrádi nagykövete is úgy vélekedett, hogy a büszkeségnapi felvonulás politikai támogatottságról tanúskodott, ez azonban nem elég, hanem rendszerbeli intézkedésekre is szükség van.

– Az erőszakról szóló beszámolók igen aggasztóak annak ellenére is, hogy tendenciájuk enyhe csökkenést mutat. Az erőszak semmiféleképpen sem tolerálható. A rendőrség és a bíróság időben történő reakciója kulcsfontosságú. Az LGBT-személyek elleni erőszak minden formáját határozottan kell elítélni és szankcionálni – hangsúlyozta a nagykövet.

Szerbiában az LGBT-személyek szinte mindennap hátrányos megkülönböztetéssel és intoleranciával szembesülnek szinte az élet minden területén, még az oktatásban és az egészségügyben is, mondta Luca Bianconi, az Európai Unió szerbiai delegációjának tagja.

– A jelentések szerint leginkább a munkavállalás területén éri őket diszkrimináció. A transznemű személyek a veszélyeztetettek, és ők vannak a legrosszabb helyzetben. Olyan tankönyvek is léteznek, amelyek homofóbia és a hátrányos megkülönböztetés támogatására buzdítanak. Reméljük, hogy a szerbiai oktatási minisztérium lépni fog a probléma megoldása érdekében – mondta Bianconi.

Jadranka Joksimović európai integrációért felelős tárca nélküli miniszter szerint a kisebbségi csoportok társadalomba történő integrációja kétoldali munka.

– A kisebbségi csoportok teljes integrációja a célunk, ez pedig azt jelenti, hogy közösen kell kivenni részünket a gondokban, ugyanúgy, ahogy ezt megtesszük politikai, gazdasági és szociális értelemben is. Ezért hívtam fel mindig is a figyelmüket arra, hogy a kisebbségi jogvédelem mellett szélesebb körű társadalmi gondokkal is foglalkozzanak, ez az útja ugyanis a társadalomba történő teljes integrációnak – érvelt a tárca nélküli miniszter. Véleménye szerint Szerbiában tavaly előrelépés történt az LGBT-populáció jogainak elismerésében, ezt bizonyítja a sikeresen lezajlott büszkeségnapi felvonulás is, valamint erről tanúskodik a GSA Szerbiai Képviselőházban bemutatott jelentése is. Joksimović szerint teljesen rendben van, hogy a társadalomban léteznek tradicionalisták is, akik másként vélekednek a társadalmi szabályokról és a szabadságról, a másként gondolkodók jogait azonban nem szabad megcsorbítani.

– Aki nem szereti a másságot, annak jogában áll nem szeretni őket, de csak addig a pontig, amíg nem sérti meg azon személyek jogait és szólásszabadságát, akik valamiben különböznek tőle – mondta a miniszter. Mint megjegyezte, a tavalyi büszkeségnapi felvonulással az állam azt akarta jelezni, hogy a kisebbségi jogokkal kapcsolatban előrelépéseket kíván tenni, és ezt nem csak az európai uniós integráció miatt teszi Szerbia.

– Természetesen ez is a feltételek közé tartozik, de jobban szeretném megértetni azt, hogy meg tudjuk érteni egymást, és nyugodtan különbözhetünk egymástól, de csak úgy, hogy azzal nem hozunk veszélybe más személyt – vélekedett Joksimović.

Nebojša Stefanović belügyminiszter kijelentette, hogy Szerbia nem engedi az LGBT-populáció biztonságának veszélybe sodrását. Hozzátette, hogy a belügyminisztérium egy évvel ezelőtt megkezdte a rendőrök LGBT-populációval történő kommunikációra való kiegészítő kiképzését. Meho Omerović, a szerbiai képviselőház emberi és kisebbségi jogokkal foglalkozó bizottságának elnöke szerint továbbra is igen nehéz az LGBT-populáció helyzete Szerbiában, mindenekelőtt az alapvető emberi jogok szavatolása területén.