2024. április 18., csütörtök

Csatornára költenek legtöbbet

Az adai II. helyi közösség idei beruházásairól

Az elmúlt évben az adai II. helyi közösség a helyi járulékból 20,3 millió dináros jövedelmet valósított meg. A helyi közösség titkára, Varga Elfride elmondta, hogy ebből az összegből 16,3 millió dinárt költöttek el a helyi járulék programja alapján. Az idén a helyi járulékból 22 millió dináros bevételre számítanak.

– A helyi közösség számára az idén is a szennyvízcsatorna építése a legfontosabb beruházás, amelyre 4,5 millió dinárt költünk. Ebben ismét csatlakozunk az önkormányzat beruházásához. Az önkormányzattal függ, hogy melyik utcákban folytatódnak a munkálatok, nyilván a már meglévő hálózat építését folytatják – magyarázta Varga Elfride. – Régóta készül az átemelő szivattyúállomás a Vajdasági brigádok és a Vuk Karadžić utca sarkán. A szivattyúk már a helyükön vannak, az áramszolgáltatóval is megkötöttük a szerződést, és a tavaszon meglesz a próbaüzem. Az elmúlt évben a járda felújítását a Lenin és a Vuk Karadžić utca sarkán szintén közösen kezdtük el az önkormányzattal. Ezen a részen először is a szennyvízcsatornát kellett rendbe tenni. Az idén a járdaépítéssel folytatódnak a munkálatok. A beruházás értéke 3,5 millió dinár, amelyből a helyi közösség állta a tervrajz költségét, és 500 ezer dinárt fizettünk a kivitelezésért. Erre az idén további 400 ezer dinár költünk. Tavaly kipróbáltuk, és jónak bizonyult, hogy azoknak a polgároknak, akik hajlandók a házuk előtt maguk megcsinálni a járdát, biztosítunk alapanyagot. Ezt az idén is szeretnénk folytatni. Tavaly a háromméteres utakat több utcában 80 centiméterrel kiszélesítettük. Ehhez zúzott követ használtunk, amit lehengereltettünk. Az idén ezt szeretnénk elvégezni újabb forgalmas utcákban, ahol mezőgazdasági gépek is közlekednek. Az önkormányzat tervezi a Savo Kovačević utcai úttest újraaszfaltozását, amiben mi is részt vállalunk, ha ez szükséges lesz. Továbbá folytatnánk a földutak javítását is. Az útjavításokra 1 millió dinárt szánunk. Közel 600 ezer dinárral támogatjuk a helyi iskolákat és az óvodát, valamint 480 ezer dinárral a civil szervezetek működését – nyilatkozta a titkár, aki hozzátette, hogy a civilek számára a pályázat március 25-e és április 14-e között lesz nyitva. A civilek bővebb felvilágosítást kaphatnak a helyi közösségben, valamint a honlapján: www.mz2hk.org.rs.