2024. április 20., szombat

Populista bűvésztrükkök

Dinko Gruhonjić: A pártnak, amely saját maga támogatásának céljából szervez tüntetést, komoly problémái vannak önmagával

Április 25-én a tervek szerint a Szerb Haladó Párt Újvidéken, a Demokrata Párt pedig Belgrádban szervez tüntetést. Míg az SZHP számára az apropó a köztársasági kormány megalakulásának első évfordulója, addig a DP éppen ezen hatalom és annak intézkedései, illetve lépései – bér- és nyugdíjcsökkentés, a szabadság elnyomása – ellen kíván tiltakozni. Bojan Pajtićnak, a demokraták elnökének elmondása szerint minden olyan Európa-párti politikai csoportosulást szívesen látnak a tüntetésen, amely nyíltan hajlandó felvállalni, hogy nem lép be az Aleksandar Vučić miniszterelnök vezette kormányba és minden erejével Vučić és Tomislav Nikolić államfő rezsimje ellen küzd. A Vajdasági Szociáldemokrata Liga nem kíván részt venni a tüntetésen, mert mint azt Bojan Kostreš pártalelnök kifejtette: a VSZL nem vesz részt más pártok tüntetésén, és egyébként is, egy Belgrádban megtartandó rendezvényről van szó, a VSZL pedig tartományi párt.

Dušan Petrović, az Együtt Szerbiáért elnöke, a DP valamikori tisztségviselője nem zárja ki annak lehetőségét, hogy pártja csatlakozik a demokraták szervezte tiltakozáshoz, ugyanakkor előbb egyeztetni szeretne a DP vezetőségével, mind a megmozdulásról, mind pedig az esetleges jövőbeni együttműködésről.

Az elemzők nem igazán értik, hogy mi szükség van a tüntetésekre. Közvita helyett olyan populista megmozdulások mellett döntenek a pártok, amelyeknek az erőfitogtatáson kívül más eredménye nem lehet, véli Srećko Mihailović szociológus. Đorđe Vukadinović politikai elemző egyetért a meglátással, hogy a két párt elsősorban az erődemonstráció okán szervezi meg saját maga tüntetését. A haladók így készítik elő a terepet a tartományi parlamenti választásokhoz, legyenek azok rendkívüliek, vagy nem, a demokratákból pedig szinte kikényszerítették, hogy megszervezzék saját tüntetésüket, értékelte Vukadinović.

Dinko Gruhonjić, a Vajdasági Újságírók Független Egyesületének (NDNV) elnöke nem sok értelmét látja a hatalmi pártok tüntetésének, ellenben az ellenzéki pártok ilyen jellegű megmozdulásaival. Lapunknak nyilatkozva Gruhonjić kifejtette, hogy szerinte a DP az SZHP bejelentésére reagálva döntött úgy, hogy április 25-én tüntetést szervez Belgrádban, tehát egy szinte kikényszerített döntésről van szó.

– A hatalmi SZHP saját magát biztosítja saját maga támogatásáról. Ez ismét csak a kilencvenes évekre – amelyektől egyesek sehogy sem tudnak elszakadni – emlékeztet, amikor Slobodan Milošević szervezett olyan tüntetéseket, ahol a tömegnek támogatása jeléül Miloševićet kellett éltetnie. Ezek voltak az úgynevezett „spontán összejövetelek”, amelyeket igencsak körültekintően szerveztek meg, szinte Szerbia minden régiójából szerveztek autóbuszokat, a résztvevők pénzt és uzsonnacsomagot kaptak. Most mintha megismétlődne a múlt, csak hát egy nagyon rossz reprízről van szó. Az SZHP és koalíciós partnerei – amelyek köztársasági szinten már akkor is hatalmi pártok voltak – két évvel ezelőtt is tüntetést szerveztek Újvidéken és a tartományi hatalom menesztését követelték – taglalta Gruhonjić.

Azzal kapcsolatban, hogy az átlagemberben milyen gondolatokat ébreszt az SZHP tüntetése, az NDNV elnöke leszögezte, hogy a párt ilyen megmozdulásokkal semmi esetre sem erősítheti népszerűségét. A tüntetéssel erejüket kívánják demonstrálni és még inkább megijeszteni a már így is zavarban lévő és rémült embereket, fogalmazott Gruhonjić.

– A pártnak, amely saját maga támogatásának céljából szervez tüntetést, komoly problémái vannak önmagával, és fogalma sincsen, hogy érdemben mit kellene kezdenie a hatalommal, amivel rendelkezik. Téved az SZHP vezetősége, ha azt hiszi, hogy így kell fokoznia a párt népszerűségét, mivel a polgárokban csak elmélyíthetik a politika iránti undort – nyomatékosította Gruhonjić.

– Bár azt is el kell ismerni, hogy ez a fordított taktika akár sikeres is lehet. Az emberek egy részét ezzel eltaszítják maguktól és a politikától általában, ugyanakkor „hagyományos” szavazótáboruk meglehetősen hű. Feltehetőleg az SZHP is tisztában van vele, hogy számára az a legelőnyösebb, ha a majdani választásokon, legyenek azok köztársasági, tartományi vagy helyi önkormányzati választások, minél alacsonyabb lesz a részvételi arány – magyarázta Gruhonjić.

Arra a kérdésünkre válaszolva, hogy mitől félnek az emberek, az elemző kifejtette: elsősorban egzisztenciális félelmeik vannak. Az emberek rájöttek, hogy a most hatalmon lévő „bűvészek” a különböző látványos és populista trükkökön kívül semmit nem kínálnak fel, emelte ki Gruhonjić.

– Ebből a szempontból is ugyanaz a helyzet, mint a kilencvenes években. Két valóság van. Az egyik valóság bizonyos állami televízióadók műsoraiból köszön vissza, a másik valósággal pedig hűtőszekrényeiket kinyitva kénytelenek szembesülni az emberek. A szerbiaiak legtöbbje azt szeretné, ha gyerekeik külföldön keresnék a boldogulást, ennél pedig nem létezik nagyobb tragédia egyetlen állam számára sem. Engem ez rémiszt meg. Az, hogy a fiatalok, akik a jövő hordozói, akik nem vásárolták diplomáikat, elhagyják Szerbiát. Szervezhet akárhány tüntetést az SZHP, ezt a problémát nem így fogja megoldani – taglalta Gruhonjić.

Azzal kapcsolatban, hogy ha félnek és elégedetlenek, akkor miért nem vonulnak tömegesebben az emberek az utcára, az elemző elmondta: azért nem szerveznek az elégedetlenek tömeges megmozdulásokat, mert elveszítették hitüket, nemcsak a hatalomban, hanem az aktuális ellenzékben is, mivel az korábban visszaélt bizalmukkal. Az emberek úgy érzik, hogy senkihez nem fordulhatnak, senkiben nem bízhatnak és hogy nincsen megfelelő politikai alternatíva, nyomatékosította Gruhonjić.

– Ami pedig a DP tüntetését illeti, ha azt szeretnék, hogy ott tömegesen jelenjenek meg az emberek, akkor határozottan kell mozgósítaniuk pártjuk tagságát és Szerbia minden régiójából Belgrádba kell utaztatniuk az embereket. A DP elherdálta szavazói és minden szerbiai polgár bizalmát, így más lehetőségük nincsen. Sok-sok időnek kell eltelnie, míg a párt megerősödik. Ehhez egyébként is az szükséges, hogy a DP először saját magával rendezze a nyitott kérdéseket, hogy helyrehozza önmagát. Ezt követően pedig elvszerű politikát kell megfogalmaznia és követnie. Csak ezt követően lesz képes érdemben felkínálni magát a mostani hatalom alternatívájaként – magyarázta Gruhonjić.