(Fotók: Dávid Csilla)
A 11 hétig tartó NATO-akció a katonai szervezet első nagyszabású európai légicsapása volt, megítélése pedig a mai napig ellentmondásos, NATO-akciót ugyanis csak az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatára lehet indítani, viszont ebben az esetben ez hiányzott. Jugoszlávia megtámadásának parancsát Javier Solana akkori NATO-főtitkár Wesley Clark tábornoknak, a NATO-erők európai főparancsnokának adta ki. A tábornok a Korszerű háború című könyvében később megírta, hogy a Jugoszlávia elleni légitámadások „hadműveleti tervének a kidolgozása 1998 júniusának derekán már javában tartott, és ugyanazon év augusztusának végén fejeződött be”.
A NATO humanitárius segítségnyújtás címen avatkozott be, mivel Szerbiát okolták a Koszovóban megtörtént humanitárius katasztrófáért. A 90 százalékban albánok lakta Koszovó Jugoszlávia 1989-es felbomlása óta elvesztette területi autonómiáját, albán nyelvű oktatását és az albán pártokat. A ’90-es években megalakult a Koszovói Felszabadító Hadsereg (UÇK), amely ellenőrzése alá vonta Koszovó egyharmadát.
A nemzetközi szervezetek szerint a szerbiai rendőrség, a szerb félkatonai alakulatok és a koszovói albánok közötti konfliktusban mintegy 9 ezer, elsősorban albán polgár esett áldozatul, és mintegy 800 ezren kényszerültek elmenekülni otthonukból. A konfliktus rendezése érdekében NATO-közvetítéssel a franciaországi Rambouillet-ben béketárgyalásokat rendeztek, de Szerbia nem volt hajlandó aláírni az albánok által már elfogadott szerződést. Miután a szerb képviselőház határozatban mondta ki, hogy nem ért egyet idegen csapatok Koszovóba küldésével, hanem ehelyett az ENSZ-erők odavezénylését javasolta, 1999. március 24-én este háromnegyed nyolckor megkezdődtek a NATO légicsapásai a szerbiai és montenegrói célpontok ellen, Jugoszlávia pedig még aznap éjjel hadi állapotot hirdetett. A NATO csapatai az Adriai-tengerről, négy olaszországi légibázisról, valamint stratégiai légibombázókkal nyugat-európai bázisokból és az Egyesült Államokból indította el támadásait, amelyeket a légi harcálláspontként működő AWACS légtérellenőrző repülőgépekről irányítottak.
A 78 napos akció során a NATO főleg szerbiai katonai és civil célpontokat bombázott országszerte. A civil áldozatok számát illetően a mai napig nincs megegyezés, a szerb hatóságok 2500-ra – ebből 89 gyermek – , a Human Rights Watch pedig 500-ra teszi számukat. Más források szerint a légitámadások áldozatainak száma meghaladja a 4 ezer személyt, és több mint 12 500 személy megsérült. A szerbiai belügyminisztérium nemrég közzétett adatai szerint 1008 katona és rendőr esett el a NATO-támadás alatt. Az akkori belgrádi hatóságok becslése szerint a bombázások 100 milliárd dolláros kárt okoztak az országnak. A NATO nem tett közzé adatokat, hogy a beavatkozás során mekkora veszteséget szenvedett el. Az akkori belgrádi hatóságok azt állították, hogy a Jugoszláv Katonaság több tíz NATO gépet lelőtt, de ezt a nemzetközi szervek nem erősítették meg. Az orosz APN hírügynökség ekkor arról tudósított, hogy a NATO 400 katonát és 60 repülőgépet veszített el, Bill Clinton akkori amerikai elnök azonban 1999 június 10-ei beszédében azt állította, hogy a katonai szervezetet semmilyen veszteség sem érte. A belgrádi Repüléstörténet múzeumban viszont ma is megtekinthető a lelőtt amerikai F–117A Nighthawk lopakodó bombázó kabinja, az aviánói F-16 CG vadászrepülő farokrésze és egy találatot kapott Predator harci drón.
A támadások elsődleges célpontjai kezdetben a jugoszláv katonaság laktanyái és légvédelmi egységei voltak. A támadásokban körülbelül 25 ezer lakóépület semmisült meg, illetve rongálódott meg, 470 kilométernyi közút és 595 kilométer vasútvonal vált használhatatlanná, 14 repülőtér, 19 kórház, 69 iskola, 44 híd rongálódott meg, vagy dőlt romba.
|
Megemlékezések országszerte A NATO légitámadás 16 évfordulója alkalmából kedden országszerte megemlékezéseket tartottak, a központi megemlékezésre pedig 19:58-kor a Szerbiai Hadsereg főparancsnokságának lebombázott épülete előtt került sor. Tomislav Nikolić szerb államfő megkoszorúzta az aleksinaci áldozatok emlékművét, majd kijelentette, hogy Szerbia a területi egységét védve a szuverén országok területi integritásának elvét védte. Nebojša Stefanović a bombázások közben elesett rendőrökről emlékezett meg, kiemelve, hogy Szerbia sohasem felejtheti el bátorságukat és áldozatukat. Dragan Marković Palma, az Egységes Szerbia elnöke arról beszélt, hogy Szerbiának kártérítést kellene követelnie az 1999-es NATO- légicsapások miatt, a Szerb Radikális Párt pedig tüntetéssel, valamint NATO-s és európai uniós, amerikai egyesült államokbeli és koszovói zászlók gyújtogatásával emlékezett meg a napról. |
A NATO összesen 2300 bevetést hajtott végre 995 létesítmény ellen, és az 1150 harci gép körülbelül 420 ezer robbanószert dobott le, amelyeknek összsúlya 22 ezer tonna volt. Az indítóállásokról 1300 manőverező robotrepülőgépet vetettek be, 37 ezer kazettás bombát dobtak le, és gyengített uránt tartalmazó lövedékeket is zúdítottak a célpontokra. Bombatalálatok érték a pancsovai és az újvidéki olajfinomítókat, és először vetettek be grafitbombákat az elektromosenergia-szolgáltató rendszerek megbénítására.
A Jugoszlávia elleni légitámadások 1999. június 9-én a kumanovói megállapodás aláírásával értek véget, és három nappal később a jugoszláv katonai erők megkezdték kivonulásukat Koszovóból.
Június 10-én az ENSZ BT elfogadta a 1244-es számú határozatot, és a nemzetközi békefenntartó erők kötelékeiben 36 ország 3200 katonája érkezett Koszovóba, hogy biztosítsa több százezer albán menekült hazatérését, továbbá a térség békéjét és biztonságát.
