2024. március 29., péntek
TEKE

Torta és pályacsúcs

Pályacsúcsokkal, születésnappal és vendéggyőzelmekkel végződött Marosvásárhelyen a romániai és a szerbiai felnőtt- és serdülő-tekeválogatottak kétnapos felkészülési mérkőzése. Szombaton mind a négy szerbiai válogatott győzelmet aratott, ráadásul három pályarekordot is megdöntött, hiszen férfi csapatban, valamint férfi és női egyéniben is kiválóan teljesítettek a szerbiai versenyzők. A legboldogabb nyilván Zavarkó Vilmos volt, hiszen a pályacsúcsot jelentő 658 fával (a régi csúcs 632 volt) ünnepelte meg a 27. születésnapját, csapata pedig 3793 fát ütött, ami 249 fával jobb a régi rekordnál. Hozzájuk csatlakozott még a nők közül Jasmina Anđelković, aki 621 fával döntötte meg a pályacsúcsot, ami addig 616 fát tett ki.

A mindig tökéletességre törekvő Zavarkó azonban nem volt maradéktalanul elégedett: „Habár a csarnok és a pálya jó, jól dőlnek a bábok, nem nagyon éreztem a tekét, s a lábaim is nehezek voltak az út miatt. Főleg az első pályán szenvedtem, de összességében azért nem lehetek elégedetlen.”

Rajtuk kívül serleget kapott Zolnai Angéla is, aki a kadétmezőny legjobbja volt 572 fával.

A második napon már egy kicsit oldottabb volt a hangulat, s ezzel együtt az eredmények is szorosabbak lettek, mert a szerbiai felnőttválogatottak immár nem a legjobb felállításban léptek pályára, így Zavarkó is pihent. A férfiak megosztoztak a pontokon, a nők kikaptak, a kadétok hat-hat játékossal zajló összecsapásán azonban ismét szerbiai siker született.

Összességében megállapítható, hogy jól sikerült a májusban Németországban esedékes világbajnokságra való felkészülés első állomása. A következő ellenfél Németország lesz, zárásként pedig Magyarország következik.

Felkészülési mérkőzések, Marosvásárhely, első nap, férfiak: Románia–Szerbia 0:8 (3594:3793), nők: Románia–Szerbia 3:5 (3259:3349), kadét fiúk: Románia–Szerbia 2178:2217, kadét lányok: Románia–Szerbia 2108:2234. Második nap, férfiak: Románia–Szerbia 4:4 (3569:3562), nők: Románia–Szerbia 7:1 (3252:3192), kadét fiúk: Románia–Szerbia 3214:3430 (hat játékossal), kadét lányok: Románia–Szerbia 3111:3324 (hat játékossal).