Egyre hevesebb az a gazdasági világháború, amelyet immár nyolc éve és több fronton vívnak az országok. Az utóbbi években gyakran devizákkal folyik a küzdelem a jobb pozíciók, piacok, természeti erőforrások és egyéb értékek megszerzéséért.
A világméretű devizaháború az év elején új lendületet vett. Legutóbb (március 9-én) épp az Európai Unió központi bankja, az ECB lépett. Beindította a pénznyomdát, és 2016 szeptemberéig (szükség esetén tovább) havi 60 milliárd eurót juttat a tagországoknak, elsősorban az euróövezetnek, a gazdasági növekedés és az infláció felpörgetése céljából. A pénzáradat hírére az euró árfolyama jelentősen (csaknem 12 éves mélypontra) csökkent a dollárhoz képest. Ettől az EU azt reméli, hogy segíti a közösség cégeinek globális versenyképességét, s fellendíti az exportot.
A reálgazdaság növekedését gyorsítani hivatott jegybanki közreműködést a köznyelv (ütemes) pénznyomtatásként ismeri, a szakma pedig mennyiségi enyhítésként (angol rövidítéssel QE-ként), likviditásnövelő intézkedésként, eszközvásárlásként, vagy monetáris lazításként emlegeti. Az igyekezet céljai közé tartozik a nulla közeli infláció elkerülése és a munkanélküliség visszaszorítása.
A jegybanki eszközvásárlás lényegében a leértékelés burkolt formája. Az utóbbi években sok ország értékelte már le nemzeti valutáját. Sőt, egymással vetélkedve próbálkoztak a módszerrel (gyakran a megszorítások helyett), hogy gazdaságuk versenyképességét javítsák. A devalváció azonban másutt (mondjuk a kereskedelmi-gazdasági versenytársnál) felértékelődéssel és emiatt sértődéssel jár. Ez az érintetteknek (köztük gyakran a feltörekvő országoknak) mindig kellemetlen, hisz valutájuk felértékelődése miatt gyengül az exportjuk. A válasz részükről ezért ugyancsak az árfolyam gyengítése lehet. Ez pedig egyértelműen nyílt vagy burkolt devizaháborút jelent.
A QE módszerét Japán már a 2000-es évek elején alkalmazta, a 2008-as globális válság kirobbanása óta pedig egyre több ország folyamodik hozzá. A sort az Egyesült Államok nyitotta, amely 2008-tól 2014-ig – három alkalommal – összesen 4000 milliárd dollárt juttatott a pénzügyi rendszerbe, majd hétszeresét az eredetileg tervezett összegnek. Nagy-Britannia követte a példát. A szigetország jegybankja 2009-ben 75 milliárd font (120 milliárd dollár) értékű likviditásösztönző programot indított, amely végül 375 milliárd fontra (600 milliárd dollárra) duzzadt.
Az amerikai és a brit gazdaság erőre kapott az intézkedéstől. Ennek hatására a válsággal küszködő országok (jegybankjainak) egy része is átvette a gyakorlatot.
Japán tavaly ősszel évi 80 ezermilliárd jen (647 milliárd dollár) értékben indított eszközvásárlási programot. Brazília, India, Kína, Oroszország és Törökország szintén a monetáris lazításon gondolkodik.
Más országok ugyancsak kénytelenek lesznek lépni, hisz nemzeti fizetőeszközük a pénznyomtatáshoz folyamodók devizájával szemben folyamatosan felértékelődik, nehezítve kivitelüket. Ez a folyamatosan erősödő lépéskényszer azonban csak fokozza a devizák közötti harcot, illetve mélyíti a háborút, aminek kimenetele egyre bizonytalanabb.
A devizaháborúban sok ország érzi már vesztesnek magát, sőt mind többen tartanak a küzdelem elmérgesedésétől. Attól, hogy egyik pénznyomtatási hadműveletet követi a másik, s a következő években kialakul egy mennyiségi könnyítési spirál, amelyből ki tudja, miként lehet kikecmeregni.
