2024. március 28., csütörtök
LABDARÚGÁS - MAGYARKANIZSA

Sikeres felkészülés

A szabadkai ligás magyarkanizsai Potisje felkészülése a tavaszi idényre – amely március 14-én kezdődik – a végső szakaszába érkezett. A nemrégen befejeződött átigazolási időszak alatt a klubból öt játékos másik klubba igazolt, míg Raffai István egyelőre szünetelteti aktív pályafutását. A klubból távozott Bohata Csaba kapus, Nagy Olivér és Nagy Tamás mezőnyjátékosok, akik mindhárman a martonosi Jedinstvo játékosai lettek, Basa Attila az adorjáni Tisza csapatába igazolt, Búza Attila Magyarországon folytatja labdarúgó-karrierjét. A klub vezetőségének a távozók helyére öt új játékost sikerült leigazolnia, köztük két kapust, Predrag Nedeljkovićot a törökkanizsai Obilićből és Daniel Tešićet, aki újra aktívan játszik. A két kapuson kívül még három mezőnyjátékos érkezett a csapatba, Muhi Csaba a szabadkai Championsból, Darko Veselinov a Horgosból és Vass Tamás az Obilićből. A meglévő játékoskeret a következő: Lepes Viktor kapus, Nemanja Barjaktarović, Papdancsó Igor, Stefan Barjaktarović, Davor Gavrić, Balgó József, Marjan Nikičić, Apró Levente, Jovan Krušić, Sarnyai Balázs, Szögi László, Ágoston Zsolt, Radovan Bjelica, Luka Drašković és Svetozar Lončar mezőnyjátékosok. A meglévő tizenöt és az érkező öt játékossal kialakult a Potisje húszfős játékoskerete, amelyet a klub vezetősége a lehetőségek szerint még bővíteni akar, mivel ez nem elegendő az eltiltások és az esetleges sérülések miatt a bajnokság zavartalan lebonyolítására. A felkészülés keretében a Potisje csapata négy mérkőzést játszott, amelyek közül hármat megnyert és egyet elveszített. Eredmények, Tiszaszentmiklós: Sloga–Potisje 1:2, Magyarkanizsa: Potisje–Elektrovojvodina (Szabadka) 2:1, Törökkanizsa: Obilić–Potisje 2:0 és Pannónia: Panonija IM Topola–Potisje 0:1.

A klubban a tervszerű, sikeres felkészülés után és az előkészületi mérkőzések alapján bizakodva várják a tavaszi idény kezdetét, amikor is az első fordulóban március 14-én a Potisje Bajmokon lép pályára a Radnički 1905 csapata ellen.