2024. április 19., péntek
LABDARÚGÁS

Adorjánon bizakodva várják a rajtot

Mint ismeretes, tavaly nyáron tartományi szinten újra átszervezték a ligarendszert. Ennek következtében a Tisza menti kis falu, Adorján labdarúgócsapata ismét ligát váltott, és az ősszel már a Vajdasági Liga bácskai csoportjában szerepelt. Habár nem ismerték teljesen az új liga összetételét, az adorjáni zöld-fehérek gyorsan alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez, Branislav Bulatović régi-új edző irányításával kiválóan helytálltak, és az előkelő 4. helyen zárták az őszi idényt a Vajdasági Liga bácskai csoportjában, ami megfelelt a várakozásoknak. Az őszi idényt 29 ponttal fejezték be, 8 győzelemmel, 5 döntetlennel, 12 vereséggel, 28:15-ös gólkülönbséggel.

Az adorjániak nem titkolják, hogy a fennállásuk óta második vajdasági ligás idényükben folytatni szeretnék az őszi jó szereplést, és a bajnokság végén az élvonalban, az első négy hely egyikén szeretnének végezni.

A téli szünetben négyen távoztak a Tisza-parti gárdából: Andi Thaqi külföldön próbál érvényesülni, Győri Árpád, aki Adorjánon kevés játéklehetőséget kapott, a szabadkai ligás Csókába távozott. Az utánpótlás fiatal tehetségei: Nemanja Ćalasan a szabadkai Bácska 1901-be, a kettős igazolással szereplő Ratko Radulović a törökkanizsai Obilić csapatába igazolt.

A vezetőség a távozók helyébe csak két játékost igazolt: Dane Trbovićot a pacséri Bácskából és a fiatal tehetséget, Basa Attilát a magyarkanizsai Potisjéből.

Bulatović edző az említetteken kívül még a következő játékosokra számíthat a tavaszi idényben, akik hűek maradtak csapatukhoz: Ivica Bošnjak, Nemanja Tripković (kapusok), Boris Maslovara, Bátor Alen, Tandari Zsolt, Győri Attila, Nemanja Vojvodić, Lackó Zsolt, Nagy Zoltán, Miodrag Mandić, Darko Baštovanov, Saša Plavšić, Dušan Milenković, Goran Živković, Velez Árpád és a fiatal Miskovity Krisztián.

Adorjánon tudatában vannak annak, hogy tavaszra még nehezebb feladat vár a csapatra, ezért idejében, még január végén megkezdték a felkészülést a bajnokság tavaszi idényére. A felkészülés első szakaszában az általános iskola tornatermében végeztek erősítő gyakorlatokat, majd a fizikai felkészülést a szabadban folytatták. Sajnos a kedvezőtlen időjárás és a rendkívül sok csapadék miatt az alacsony fekvésű adorjáni pálya edzésre, játékra még mindig alkalmatlan, ami nagyban megnehezítette a csapat alapos felkészülését. A pálya alkalmatlansága miatt az adorjániak eddig mind a hét felkészülési mérkőzésüket vidéken játszották, főleg a környékbeli csapatokkal. A barátságos mérkőzések eredményei: Horgos 1911–Tisza 0:4, Sloga (Tiszaszentmiklós)–Tisza 3:2, Vinogradar–Tisza 0:1, Sloga–Tisza 0:1, Bácska 1901–Tisza 1:0, Csóka–Tisza 0:5 és Subotica–Tisza 1:1.

Az adorjáni és környékbeli szurkolók kedvenceik felkészülési nehézségei ellenére nagy érdeklődéssel és bizakodva várják a tavaszi idény kezdetét, és a Tisza-parti gárda további jó szereplésében reménykednek.

A tavaszi nyitányon március 14-én (szombaton) az adorjániak nehéz vendégszereplésre Verbászra utaznak, és a magasabb ligákat is megjárt hazai együttessel küzdenek meg a bajnoki pontokért.