2024. március 28., csütörtök

Környezetvédelmi gondok Zombor környékén

A Vajdaság Vizei vízgazdálkodási közvállalat közleményben figyelmeztette a polgárokat, hogy ne tekintsék szeméttelepnek a csatornák medrét és partjait, ugyanis gyakorta oda dobják a használhatatlanná vált háztartási gépeket, gépkocsiszekrényeket, egyebeket, amelyek dugót képeznek a mederben és megakadályozzák a víz természetes mozgását.

A tartomány területén mintegy 180 000 hektár termőföld áll ár-, illetve belvízvédelem alatt, jelenleg közel ötezer hektár az elöntött terület mérete. Ahol elrendelték a védelmet, folyamatosan szivattyúznak, a legkritikusabb helyeken markolókkal iszapmentesítik a vízelvezető csatornák medrét, és így szüntetik meg a szemét fölhalmozása során keletkezett dugókat is. A nehezen hozzáférhető területeken ezt a munkát kézi erővel kell elvégezniük a vízgazdaság dolgozóinak. Vajdaságban, nem számítva a közel ezer kilométeres DTD vízrendszert, több mint 21 000 kilométer hosszúságú csatornahálózatot, 155 nagy teljesítményű vízátemelőt és egyéb vízi létesítményt kell felügyelniük a Vajdasági Vizei alkalmazottainak. Ez sokba is kerül, tavaly közel másfél milliárd dinárba. Ezért figyelmeztet közleményében a közvállalat, hogy ha a felelőtlen polgárok a csatornába borítják a szemetet, ha feltöltik, vagy beszántják a vízelvezető árkokat, nem csupán a környezet ellen vétenek, hanem veszélyeztetik az ár- és belvíz-biztonságot, egyben növelik a karbantartási költségeket.

BEZDÁNBAN A PÁZSITOT ÉS A SÖVÉNYT RONGÁLTÁK MEG

A csatorna nem szeméttelep (Fotó: Fekete J. József)

A csatorna nem szeméttelep (Fotó: Fekete J. József)

Lapunk hasábjain már foglalkoztunk a bezdáni AKT polgári egyesülettel, amely a helyi közösség hathatós támogatása mellett, önkéntes munkával igyekszik csinosítani a falu közterületeit, és élhető természeti környezetben tartalmas szórakozási lehetőségeket teremteni a település lakosainak. Legutóbb a csatornaparti teniszpálya körülötti területet szedték rendbe, élő sövényt is ültettek. A minap arra lettek figyelmesek, hogy valaki vagy valakik sáros időben gépkocsival behajtottak a gyepre, átgázoltak a sövényen, tönkre tévén az AKT köré csoportosuló, tenni akaró fiatalok munkáját.

E vandál cselekedet nyomán az egyesület és a helyi közösség tanácsa is fölszólította a felelőtlen polgárokat, hogy tartózkodjanak a bezdániak kedvenc pihenőhelyének értelmetlen rongálásától. Egyben fölkérték a környéken lakókat, hogy ha vandalizmus szemtanúi, jegyezzék meg a gépkocsi rendszámát, vagy fényképezzék le a rongálásban részt vevő személyeket és jelentsék az eseményt az egyesületnek vagy a helyi közösségben, hogy azok megtehessék a szükséges lépéseket. A kirándulóhelyen egyébként hamarosan a természetkárosítás büntetendőségére figyelmeztető táblákat helyeznek ki.

IDÉN IS BEGYŰJTIK A NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK GÖNGYÖLEGEIT

A növényvédő szerek külföldi gyártóinak szerbiai egyesülete és a zombori mezőgazdasági szakszolgálat bejelentette, hogy idén is átveszik az egyéni termelők által fölhasznált peszticidek göngyölegeit, flakonokat és kannákat. Az akció Zombor, Apatin és Hódság területét öleli föl. A kísérleti projekt célja a legjobb modell kidolgozása a vegyszerek csomagoló anyagának begyűjtésére a magántermelőktől. Ezeket az anyagokat ugyanis a szervezők szerint leginkább felelőtlenül elégetik, kinn hagyják a mezőn, az út mentén, vagy elássák. Az akció során két év alatt Nyugat-Bácskában 8,8 tonna műanyag göngyöleget sikerült begyűjteni.

A szervezők arra kérik a földműveseket, hogy a növényvédő szerek csomagolását a fölhasználást követően mossák ki és ideiglenesen helyezzék biztonságos helyre. A begyűjtés június 8-án kezdődik, és hat napon át tart az említett három község területén.