2024. április 19., péntek

Kátyúznak Zomborban

A hideg aszfaltozás technológiája alkalmazásával tömik be az úttesten keletkezett kátyúkat a városi téli szolgálat illetőségében álló útszakaszokon, jelenleg Bükkszállás és Čičovi tanyasi települések irányában és az ipari övezetben.

A technológia lényege, hogy az úttesten keletkezett lyukakat megtisztítják, majd a helyszínen gázlánggal melegített aszfalttal kitöltik, végül úthengerrel tömörítik és elegyengetik. Ezt a módszert az építkezési idény kezdetéig alkalmazzák, amíg be nem indulnak az aszfaltgyárak – hallottuk Siniša Raićtól, a téli szolgálatba a Zelenilo kommunális közvállalatból delegált okleveles mérnöktől.

A szakember elmondta, hogy idén télen kevesebb beavatkozásra volt szükség, az útszakaszokon mindössze néhány kátyú keletkezett, amelyeket néhány nap alatt betömnek, persze, ha az időjárás engedi. A téli szolgálat raktárában március végéig elegendő hideg aszfaltot tárolnak.

– A téli idény hivatalosan március 15-ig tart, de az időjárás függvényében akár hosszabb ideig is – közölte Raić.