2024. április 19., péntek

Fosztás után a góréba

A hagyományos paraszti életformát idézték fel Keviben
A foglalkozás rajzolással kezdődött, majd táncházzal zárult (fotó: Szalóki Róbert)

A foglalkozás rajzolással kezdődött, majd táncházzal zárult (fotó: Szalóki Róbert)

Hagyományos életmód címmel szerveztek műhelyfoglalkozást kedden a kevi Móra István Művelődési Egyesületben. A mintegy 60 óvodás, valamint általános iskolás gyermek számára szervezett program célja megismertetni a fiatalokkal a hagyományos, még a gépesítés előtti korszakra jellemző házi, illetve mezőgazdasági munkálatokat.
– A falusi élet értékeit kívánjuk megőrizni és felidézni ezzel a programsorozattal. Olyan dolgokat szeretnénk a gyerekekkel megtanítani, újra átélni, amelyeket régen az őseink átéltek. Elsősorban az egyes évszakokhoz köthető paraszti munkálatokat, az akkori életmódot, életstílust idézzük vissza, a falusi élet sajátos szabadságát, hisz ahonnan származunk, az meghatározza egész későbbi életünket. Úgy gondolom, hogy a mai világban rendkívül fontos ezeket a dolgokat továbbadni a gyerekeknek, mert ez egy tartást ad nekik egész életük folyamán – mondta Perpauer Attila, a művelődési egyesület elnöke, a programsorozat szervezője.
A foglalkozás során a gyerekek először a témához kapcsolódó rajzokat készítettek, majd a műhelyfoglalkozás táncházzal zárult, amelybe a szülők is bekapcsolódtak.