2024. április 19., péntek

Nyitva állnak a mezőgazdasági titkárság pályázatai

A gazdák számára meghirdetett nyolc hitelvonalon 985 millió dinár áll rendelkezésre – Az önkormányzatok két pályázaton indulhatnak

Az idén összesen tíz támogatási hitelvonalat hirdetett meg a tartományi mezőgazdasági titkárság, ezek közül nyolcra a bejegyzett gazdaságok tulajdonosai, kettőre pedig a tartományi önkormányzatok pályázhatnak – derült ki a szóban forgó titkárság tegnapi újvidéki sajtótájékoztatóján.

Branislav Bogaroški tartományi mezőgazdasági titkár röviden ismertette az idénre kiírt pályázatokat, amelyek tegnap óta állnak nyitva az érdekeltek számára.

A gazdáknak meghirdetett vonalak támogatási összértéke 985 millió dinár. A tartományi mezőgazdasági titkárság ezt a pénzt a bejegyzett gazdaságok korábbi hiteleinek részbeni támogatására irányozták elő. Az érdekeltek hitelvonaltól függően a projektum költségeinek felét, illetve a költségek hatvan százalékát igényelhetik vissza nem térítendő támogatás formájában.

Az első ilyen pályázat a növénytermesztés fejlesztését kívánja segíteni, hasonlóan mint a melegágyak kiépítésére szánt szubvenciók. Az első esetben összesen 60 millió dinárt különít el a titkárság, a gazdák pedig akár a költségek hatvan százalékát visszaigényelhetik.

A harmadik a feldolgozóipari berendezések beszerzését kívánja könnyíteni a termelők számára. Ezen a vonalon összesen 70 millió dinár kerül kiosztásra.

A negyedik pályázat az öntözőrendszerek kedvezőbb kiépítési és fejlesztési lehetőségeit szavatolja a gazdák számára. A kiosztásra kerülő pénz összértéke 270 millió dinár.

Bogaroški arra hívta fel a figyelmet, hogy a fent említett szubvenciónak köszönhetően csaknem 10 ezer hektárnyi földterületen lehet korszerű öntözőrendszereket felállítani ebben az évben. Az ötödik támogatás a gazdaságok védekezési mechanizmusait hivatott javítani az időjárás viszontagságai ellen. Erre összesen 260 millió dinárt különít el a titkárság a gazdák számára. A hatodik pályázati lehetőség fő célja a marhatenyésztők megsegítése, erre összesen 65 millió dinárt hagyott jóvá a tartományi szerv. A hetedik szubvenció a gabonatárolók, silók kiépítését tenné könnyebbé az érdekelt termelők számára. A nyolcadik a földjeiket bérbe adó idős háztartások megsegítésére kiírt pályázat. Az utóbbi tulajdonképpen huzamosabb ideje létező lehetőség, az érdekelt gazdák számára összesen 140 millió dinárt különített el a titkárság.

A községek által pályázható lehetőségek elsősorban a vízgazdaság fejlesztésére irányulnak. Az első pályázat, összesen 590 millió dinár értékben, lecsapoló csatornarendszerek kiépítésére szolgál, a második pedig, 200 millió dinár összértékben, a meglevő vízgazdasági építmények felújítására és korszerűsítésére kíván segítséget nyújtani az önkormányzatoknak.

Bogaroški azt is megjegyezte, hogy az előző hónapban összesen 44 községben jártak, és a megjelent termelőkkel ismertették az idei támogatási lehetőségeket.

A pályázatok részletei megtalálhatók a titkárság honlapján.