2024. április 19., péntek

Ötven egyetemista kap ösztöndíjat

Kilenc hónapon át havi hétezer dináros ösztöndíjat folyósít a törökbecsei önkormányzat ötven egyetemistának – erről írtak alá a napokban szerződést a községháza dísztermében. Saša Šućurović polgármester ez alkalommal kihangsúlyozta: bár a község költségvetése összezsugorodott a tavalyihoz képest, az önkormányzat nem csökkentette sem a támogatott hallgatók számát, sem az ösztöndíj összegét.

– Évről évre többen pályáznak, és ez örömmel tölt el, mert azt jelenti: Törökbecsének van jövője. Azon kell dolgoznunk, hogy ezek a fiatalok itt is maradjanak. Tavaly a helyi akcióterv keretében pénzt különítettünk el az egyetemről kikerülő gyakornokok foglalkoztatására. Ezt a pénzt az idén a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat forrásaival is megnöveltük, de a tartományi gazdasági titkárság is kiírt egy pályázatot gyakornokoknak. Azt remélem, hogy az idén még több fiatal kap majd munkalehetőséget Törökbecsén – jelentette ki Šućurović.