2024. április 19., péntek

Közös pályázatokat tervez Óbecse és Csongrád

Egy 2002-ben megkezdett, de az utóbbi években nem ápolt testvérvárosi kapcsolatot újított fel tegnap Óbecsén az óbecsei és a csongrádi önkormányzat. A két község vezetői a közös terveket egy szándéknyilatkozat aláírásával szentesítették.

Kinka Erzsébet alpolgármester, Szilágyi Edit kkt-alelnök, valamint Vuk Radojević és Bedő Tamás polgármesterek (Fotó: Fehér Rózsa)

Kinka Erzsébet alpolgármester, Szilágyi Edit kkt-alelnök, valamint Vuk Radojević és Bedő Tamás polgármesterek (Fotó: Fehér Rózsa)

Vuk Radojević, Óbecse polgármestere elmondta: az újbóli kapcsolatfelvételt az EU-s integráció tette aktuálissá, a két önkormányzat a közös pályázati lehetőségeket és Csongrád pályázatírói tapasztalatainak az átadását tartja különösen fontosnak az ígéretes együttműködésben.

Bedő Tamás csongrádi polgármester szerint az integrációs időszak újfajta gondolkodásmódot igényel, és az EU új programciklusában kiváló lehetőségek adódhatnak a sikeres magyar–szerb együttműködésre – Bedő úgy véli, Óbecsét és Csongrádot a közös érdekek és a hasonló adottságok is jó partnerségre ösztönzik.

– A most induló határokon átívelő projektek keretében szeretnénk a tiszai turizmust fejleszteni, ennek első eleme egy kishajókikötő lenne, de az Erasmus ifjúsági csereprogram lehetőségeit is ki szeretnénk használni. 2002 óta most jött el annak az ideje, hogy ezt a barátságot „aprópénzre” váltsuk – mondta el Bedő Tamás.

Kinka Erzsébet alpolgármester, az Óbecsei Népkönyvtár volt igazgatója emlékeztetett arra is, hogy a csongrádi könyvtárral már voltak közös projektek, és egy időben a csongrádiak jóvoltából tudott csak az Óbecsei Népkönyvtár új, magyar nyelvű könyvekhez jutni. Az elképzelések szerint a most kezdődő együttműködés elsősorban gazdasági, infrastrukturális, turisztikai és kulturális lesz, ezek részleteiről hétfőn Csongrádon tárgyalnak a felek.