2024. március 29., péntek

Élni kell a tartományi mezőgazdasági támogatásokkal

Az előkészületben lévő földtörvény elfogadása után az állami földek bérlése végre megfelelő jogi keretet kap, a leendő szövetkezeti törvény pedig megkönnyíti majd a termelők társulását – ezt állította a napokban Milan Novaković parlamenti képviselő Óbecsén. A községházán megtartott találkozón a községi mezőgazdasági iroda tevékenységét mutatták be az illetékesek a földműveseknek.

– Ha a termelőknek lehetővé tesszük a szövetkezeti érdekképviseletet, azzal több lehetőséget kapnak termékeik versenyképes árazásához, a földtörvénnyel pedig elejét akarjuk venni annak, hogy egyesek bérletfizetés nélkül használjanak állami földeket. Ebben számítunk a tisztességes termelők közreműködésére is – jelentette ki Novaković.

Anđelko Mišković mezőgazdasággal megbízott községi tanácstag elmondása szerint az önkormányzatnak az utóbbi időben sikerült jobb kapcsolatokat kiépítenie az óbecsei gazdákkal, akiknek a tanácskozáson felhívta a figyelmét arra is: használják ki a tartományi támogatásokat.

– Pályázzanak a tartományi szubvenciókra, mert idő kérdése, mikor szűnnek meg. Helyüket az EU-s alapok veszik majd át, ott pedig a kistermelőknek igen bonyolult eljárással, nehezen lehet pénzhez jutniuk – intette a hallhatóságot Mišković.

A találkozón az is elhangzott: az állattenyésztők súlyos gondokkal küszködnek, és a fennmaradásuk forog kockán, ha nem kapnak elsőbbséget az állami földek bérlésekor.