Ami most a sertések piacán történik Szerbiában, összetett és sokrétű folyamat eredménye. Ha azonban csak abból a Szerb Gazdasági Kamara által is nyilvánosan publikált adatból indulunk ki, hogy a hízósertések behozatala 2014-ben megduplázódott az előző évihez képest, már nem is kell sokat filozofálni. A kamara adatai szerint tavaly összesen 18 ezer tonna sertéshúst és 330 ezer vágóállatot hoztunk be külföldről. A tisztánlátáshoz el kell mondani, hogy miért nem tilthatjuk meg vagy akadályozhatjuk, nehezíthetjük más módon a sertések és a hús behozatalát: szabad kereskedelmi egyezmények, melyek kedvező fellépést biztosítanak számunkra az EU piacán, a reciprocitás, a kölcsönösség elvén alapulnak, így mi sem gátolhatjuk a behozatalt.
Számos más esemény is hozzájárult azonban a jelenlegi helyzet kialakulásához. Az oroszok és EU kölcsönösen szankciókkal sújtotta egymást, amikor ez megtörtént, mindenki nagy lehetőségekről beszélt, a tenyésztők pedig, ennek hatására igyekeztek minél több jószágot hizlalni. Mindeközben viszont az történt, hogy az oroszok által viszonzásul bevezetett szankciók miatt az uniós gazdák sem tudtak mit kezdeni a sertésekkel. Csak az év vége előtt a hazai vágóhidak mintegy 20 000 olcsó vágójószágot importáltak az Európai Unió országaiból. A hazai kivitel pedig azért vált kevésbé jó üzletté, mert a szankciókkal sújtott Oroszország fizetőeszköze is gyengülni kezdett.
MÉLYPONT
A sertéstenyésztés kifizetődősége már korábban gyakran hullámzott. Innen ered a mondás: a sertés disznóul tud vinni, de hozni is. 2003-ban és 2007-ben is volt egy-egy mélypont, de az árak akkor nem tartották magukat ilyen tartósan alacsony szinten. Mindezt tetézte, hogy a reformoknak keresztelt megszorító intézkedésekkel lefaragtak a bérekből és a nyugdíjakból, ez azonban a hazai vásárlóerő csökkenését eredményezte. A kereslet és a kínálat törvénye pedig kíméletlen. Hiába van olcsó hús az üzletekben, ha az emberek többségének üres a zsebe. Akinek meg tele van, az éppen most nem disznóba fekteti.
A statisztikai adatok szerint egyébként az országban évente 3-4 millió sertést hizlalnak. A mostani körülmények között az átlagos önköltségi ár 150-160 dinár. Ha azonban a gazda némi jövedelmet szeretne megvalósítani, vagy olcsóbban kell termelnie, vagy magasabb áron eladnia jószágát. Az állam egyébként támogatja is az ágazatot. A tenyészállatok után évi egyszeri, 4000 dináros támogatás jár, a vágóhídnak átadott sertés után pedig jószágonként 1000 dinár. A támogatások kifizetése is késett, de a mostani helyzetet ez kevésbé befolyásolja. A sertéstenyésztők, érdekvédelmi szervezeteiken keresztül azt követelik, hogy az Állami Árutartalékok Igazgatósága legalább 160 dináros áron vásároljon fel 50 ezer sertést. Azt is követelik, hogy az év végéig tiltsák meg a hús behozatalát.
EZER SEBBŐL VÉRZŐ ÁGAZAT
Hogyan lehetséges, hogy a közismerten szerény jövedelemmel is beérő hazai tenyésztők nem tudják felvenni a versenyt európai kollégáikkal. A tartási és tenyésztési technológia folyamatosan fejlődik Szerbiában, az eredmények azonban még mindig elmaradnak az európai átlagtól. A malacok, a leválasztástól számítva átlagosan négy hónap alatt érik el a 105–110 kg-os vágósúlyt, az EU-ban átlagosan 84-86 nap alatt. Tíz évvel ezelőtt 1 kg súlygyarapodáshoz 3,2–3,4 kg tápra volt szükség, mára ez a mennyiség átlagosan 2,7 kg-ra csökkent. Komoly előrelépés, de úgy tűnik, ez még mindig kevés ahhoz, hogy az uniós tenyésztőkkel is felvegyük a versenyt! Főleg, ha azt is figyelembe vesszük, milyen ott az állami támogatási rendszer. Vannak azonban olyan vélemények is, hogy nem ebben kell versenyezni az uniós tenyésztőkkel, hiszen a hazai sertés húsa sokkal jobb minőségű, és a hízlalás során a gazdák nem használnak serkentőszereket. Ez azonban már külön téma, hiszen amíg a hazai vásárló a legtöbbször nem is tudja, honnan ered a hús, nem beszélhetünk tudatos vásárlói viselkedésről.
A vajdasági magyar gazdákat is jelentősen sújtja a helyzet, hisz közülük is sokan foglalkoznak hízlalással vagy tenyésztéssel. Egyesek az egészben szervezett „disznóságot” sejtenek. Szerintük azért teremtettek ilyen helyzetet, hogy a lakosság a termelők terhére olcsón bespájzolhasson, és ez kétségtelenül hozzájárul a szociális béke megőrzéséhez. A szándékosság azonban nehezen hihető, jóformán kizárható verzió. Köztudomású ugyanis, hogy mezőgazdaságunk ezer sebből vérzik. Komoly gondok vannak a tejtermelésben, és jóformán nincs is a mezőgazdaságnak olyan ágazata, amelyben ne volnának problémák.
