2024. április 20., szombat

Huligánbandák törölnek el műsorokat

Az ombudsman szerint nincs demokrácia, amíg az újságírókat el lehet hallgattatni – A NUNS elnöke nagy szégyennek nevezte a kollegialitás hiányát

Saša Janković köztársasági ombudsman keddi nyilatkozatában aggodalmának adott hangot amiatt, hogy az újságírók biztonságának megőrzése érdekében a B92 úgy döntött, elhalasztja a labdarúgóklubokban zajló visszaélésekkel foglalkozó Reporter című műsorának további sugárzását. Az adás első epizódját láthatták csupán a nézők, ezt követően a B92 televízió az Insajder szerkesztőjével, Brankica Stankovićtyal egyeztetve úgy döntött, nem tűzi műsorra a második epizódot.

– Amikor a félelem elhallgattatja az újságírókat, akkor nem lehet sajtószabadságról beszélni, akkor tulajdonképpen a demokráciát hallgattatják el. Az illetékes állami szerveknek kötelességük megfelelő védelemben részesíteni az újságírókat, majd végül elhárítani minden olyan akadályt, amely nem teszi lehetővé a normális életet és munkavégzést – húzta alá a polgárok jogvédője.

Janković kifejtette: nem egyszer lehetett az eddigiekben már hallani azt a gondolatot a legmagasabb állami tisztségviselőktől, hogy senki sem erősebb magánál az államnál. Meggyőződésének adott hangot, hogy ezzel összhangban, az állam most mindent el fog követni annak érdekében, hogy megfelelő politikai szándékkal mindenkire egyformán vonatkozzanak a törvények, s hogy egy olyan légkör alakuljon ki Szerbiában, mely a szabad gondolkodást és véleményformálást segíti, s nem fenyegető magatartást tanúsít ezekkel a jogokkal kapcsolatban.

NEKÜNK NEM SZÓLTAK”

Mindeközben Nebojša Stefanović belügyminiszter a köztársasági parlament belügyi és védelmi bizottságának ülésén kijelentette, hogy a rendőrséget senki sem értesítette a szóban forgó médiaházból arról, hogy a Reporter soron következő műsorát kénytelenek voltak elhalasztani. Mint mondta, nem kérték ki a döntés kapcsán a belügyminisztérium véleményét. Úgy fogalmazott, hogy a határozatot a B92 hozta meg, amibe maga nem kíván beleavatkozni. Megismételte, hogy a B92 néhány újságírója már egy ideje rendőri védelemben részesül, aminek „komoly okai vannak”. A rendőrség azonban nem tárja a nyilvánosság elé, hogy pontosan mely személyeknek nyújt védelmet, s azt sem, amikor megszűnik ez a védelem, mert az efféle információk közzététele veszélybe sodorhatná az egyének biztonságát – magyarázta Stefanović. A médiumokat is óvatosságra intette azokban az esetekben, amikor ilyen témákkal foglalkoznak, hiszen bizonyos adatok közzétételével csak tovább ronthatnak valakinek a biztonsági helyzetén – állapította meg a belügyi tárcavezető.

SZOLIDARITÁS HELYETT HADJÁRAT

Vukašin Obradović, a Szerbiai Újságírók Független Egyesületének (NUNS) elnöke a Szabad Európa Rádiónak adott nyilatkozatában azt mondta: szemmel látható, hogy egyes érdekcsoportoknak, huligánbandáknak továbbra is olyan nagy befolyása és ereje van, amely az újságírókat sebezhetővé teszi, s műsorokat törölhet el.

– Ez egy meglehetősen komoly jelzés nemcsak a hatalom, hanem az újságíró-társadalom számára is. A vezetőségnek el kellene követnie mindent annak érdekében, hogy az újságírók fenyegetések és nyomásgyakorlás nélkül dolgozhassanak. Brankica Stanković ehhez hasonló fenyegetések miatt már hat éve őrizet alatt áll. Nem engedhetjük meg, mindenekelőtt a hatalom nem engedheti meg azt, hogy mindez egy másik újságíró esetében megismétlődjön.

Obradović véleményének adott hangot, hogy a hatalom az eddigiekben nem határolódott megfelelőképpen el azoktól, akiktől a fenyegetések érkeznek.

– A helyzetet csupán súlyosbította, hogy a médiumokban olyan, a vezetőségben részt vállaló egyének is megjelentek, akik közvetetten, de olykor még közvetlen módon is támogatásukról biztosították a fenyegetőzőket. Másfelől a szemtanúi lehetünk egy olyan folyamatnak, amelyben bizonyos médiumok is csatlakoznak a Brankica Stanković és az Insajder műsor ellen folytatott hadjárathoz. Kollegiális szolidaritás helyett tehát egyszer csak azt láthatjuk, hogy vannak olyan sajtóorgánumok, amelyek készek hadjáratot indítani saját kollégáik ellen, veszélybe sodorva ezáltal azok biztonságát is. Ez nagy szégyen ezekre a médiumokra nézve, s mindazokra, akik támogatják az efféle viselkedést – húzta alá az újságíró-szervezet vezetője.