2024. április 20., szombat

Szobor a magyar szerzetesnek Fátimában

Áder János is részt vett az ünnepségen

A fátimai jelenések azt üzenik a világnak, hogy a rossz erői csak akkor győzedelmeskedhetnek, ha a jók tétlenek maradnak – mondta Áder János köztársasági elnök szombaton a portugáliai Fátimában, ahol a katolikus egyház által elfogadott álláspont szerint Szűz Mária 1917-ben többször is megjelent három pásztorgyermeknek.

A magyar államfő Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek társaságában Kondor Lajos Fátimában élt magyar szerzetes szobrának felavatásán vett részt és helyezett el koszorút. Áder János kiemelte, a portugáliai csoda, amelynek elismertetéséért rendkívül sokat tett a magyar szerzetes, azt üzeni a világnak, hogy kitartó hittel és a béke iránti imádsággal véget lehet vetni a háborúnak, a Földet pedig éppúgy meg lehet menteni a pusztulástól, ahogy „lelkünket is megmenthetjük a pokol tüzétől és a kárhozattól”.

Kondor Lajos egy olyan korban kötelezte el magát Isten és az emberek szolgálata mellett, amikor a kommunista diktatúra magyarországi helytartói a nép ellenségeit látták mindenben és mindenkiben, aki fölött nem gyakorolhattak hatalmat – fejtette ki a magyar államfő. Felidézte: a magyar szerzetes Salzburgban tanult filozófiát, teológiai végzettségét Németországban szerezte, és Bonnban szentelték pappá 1953-ban. Innen egy évvel később került Portugáliába, és élete végéig Fátima volt az otthona magyar szerzetesként.

Áder János megjegyezte, Kondor Lajos sokat tett azért, hogy Fátimából ismert zarándokhely legyen, az ott élt pásztorgyerekeket pedig boldoggá avassák. De Kondor Lajos jót tett velünk, magyarokkal, akiket hazájától távol élve is mindvégig testvéreinek, honfitársainak tekintett. Összetartotta a nyugati magyarságot azzal, hogy feladatot állított eléjük. Hatalmas szerepe volt a magyar kápolna és a magyar keresztút megépítésében. Tudta, hogy ezek a stációk azoknak is közös imahelyet teremtenek, akik hazájuktól távol élnek.

Az államfő beszéde után Erdő Péter bíboros megszentelte a szobrot. Az ünnepségen mintegy kétszázan vettek részt. Paulo Fonseca, a település polgármestere arról beszélt az ünnepségen, hogy Kondor Lajos hidat képez a két ország között. Mindig a fátimai üzenet tolmácsolását tartotta feladatának.

Erdő Péter bíboros – aki megáldotta a magyar kálvária felállításának 50. évfordulójára készített emléktáblát a fátimai Szent István-kápolnában – reményét fejezte ki, hogy az emlékmű a magyarság szeretetét fejezi ki a fátimai Szűzanya és egész Portugália iránt, és annak a reménynek is a jele lesz, amely „végigkísér minket egész történelmünk során”.

Erdő Péter szintén arra emlékeztetett, hogy Kondor Lajos életműve szorosan összeforrt a fátimai kegyhely fejlődésével azáltal, hogy a gyermekkorukban elhunyt fátimai pásztorgyerekek, Ferenc és Jácinta boldoggá avatási ügyének posztulátora volt. A magyar szerzetes volt a lelke a világban szétszórt magyarság összefogásának is, amely lehetővé tette, hogy itt, Fátimában megépülhessen a magyar kálvária és a Szent István-kápolna – mondta a bíboros. Felidézte, hogy II. János Pál pápa a Szent Péter téren elkövetett merénylet után a saját életben maradását is a Fátimában tisztelt Boldogságos Szent Szűz közbenjárásának tulajdonította.

A szoboravatást megelőzően Erdő Péter és António Marto leiria-fátimai püspök közösen mutatott be szentmisét az ötven évvel ezelőtt készült magyar kálvária közelében lévő Szent István-kápolnában, a misén részt vett Áder János és felesége, Herczegh Anita is. Az államfő ezután koszorút helyezett el a 2009-ben elhunyt Kondor Lajos sírjánál is.