2024. április 20., szombat

Önállóbb kamarák – minőségibb egészségellátás

Közvitára került az egészségügyi dolgozók kamarájáról szóló törvény módosításának tervezete

Az egészségügyi minisztérium hétfőn közvitára bocsátotta az egészségügyi dolgozók kamarájáról szóló törvény módosítása tervezetének munkaverzióját. A közvita egyik színhelye szerdán Szabadka volt, és részt vett rajta a Szerbiai Egészségügyi Nővérek és Technikusok Kamarájának vajdasági ágazata is. A törvénymódosítás tervezetét Dr. Aleksandar Evetović, a dokumentumot kidolgozó munkacsoport egyik tagja mutatta be a jelenlévőknek. Mint megjegyezte, a tervezet kidolgozásának alapjául az európai uniós egészségügyi kamarák szolgáltak, céljai a kamara decentralizálása, aminek révén a kamara ágazatainak, régióinak, alegységeinek saját költségvetésük, hatáskörük és döntési joguk lesz. Szavai szerint az egészségügyi dolgozók kamarájáról szóló törvény módosítása az egészségügyi törvények módosításának első lépése.

– Ahhoz még rengeteg lépést kell megtenni, hogy megtörténjen, amit novemberben Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter bejelentett, hogy az állam hamarosan azt is fedezi majd, ha a páciensek magánrendelőben keresnek fel orvost. Az egészségügyi dolgozók kamarájáról szóló törvény módosításának tervezete ennek az első lépése – nyilatkozta lapunknak Evetović.

A szakember elmondása szerint a módosításokkal azok a problémák kerülnek orvosolásra, amelyekre az orvosok 2003 óta figyelmeztettek. Mint megjegjegyezte, a munkacsoport feladata elsősorban az volt, hogy rámutasson azon kérdéses törvénypontokra, amelyek korrupcióra vagy érdekütközésekre adhatnak lehetőséget.

Dr. Aleksandar Evetović beszámolója szerint a munkacsoportot az egészségügyi minisztérium és az igazságügyi minisztérium novemberben alakította meg.

– Az Európai Parlament már többször is figyelmeztette Szerbiát, hogy a szerb egészségügyben nagy a korrupció. Az előcsatlakozási tárgyalások huszonharmadik fejezete ki is mondja, hogy rendezni kell a problémát. A munkacsoport véleménye az volt, hogy az egészségügyi törvények teljes megváltoztatása esetében az alapokból kell kiindulni, és ebben az esetben az alapokat a kamarák jelentik. Olyan kamarát kell megalkotni, amely egyrészt kiegyenlíti a magán- és az állami szektort, valamint teljesen önálló lesz – mondta a munkacsoport tagja.

Elmondása szerint annak érdekében, hogy egy európai jellegű egészségbiztosítási rendszer léphessen életbe Szerbiában, az egészségügyi törvénykezés minden szegmense meg lesz változtatva, a pénzeléstől kezdve a gyógyszerekre vonatkozó törvényeken át az egészségügyi biztosításról szóló törvényig.

– A változtatások egyik lényege az, hogy a páciens által befizetett egészségbiztosi járulék útja követhető legyen. A pénz követi a pácienst – mondta Evetović, majd hozzátette, hogy a régi Jugoszláviában is az egészségbiztosításból vontak ki összeget a költségvetési „lyukak” befedésére.

Az egészségügyi dolgozók kamarájáról szóló törvény módosítási tervezeteiről szólva kiemelte, hogy nem csupán egy erős és független kamara létrehozására kell törekedni, hanem alulról való építkezésre.

– A kamarákat választással alapítják majd meg, az ágazatok és a régiók függetlenek lesznek egymástól, saját költségvetésük, hatáskörük és döntési joguk lesz. Minden sokkal átláthatóbb, a pénz pedig követhetőbb lesz – számolt be Evetović, aki szerint az egészségügyi törvények megváltoztatása után megérkezhetnek Szerbiába is a magán egészségügyi biztosítási társaságok.

A Szerbiai Egészségügyi Nővérek és Technikusok Kamarának jelenleg 90 ezer tagja van, közölte Jovanka Ralić, a kamara vajdasági ágazati végrehajtó bizottságának elnöke.

– Mintegy 10 ezer egészségügyi nővér munkanélküli jelenleg. Az alacsony fizetés mellett a legnagyobb bajunk az, hogy a kamara központosított és az egészségügyi minisztérium határozza meg, hogy egy egészségügyi intézmény mikor és mennyi új nővért vehet fel. Az állam nemcsak hogy nem ismer el bennünket, de becsülni sem becsül, holott a nővéreink, technikusaink Európa-szerte igen keresettek. Amikor az állam megalapította a kamaránkat, azt reméltük, hogy kamaránk egy olyan intézmény lesz, amely meg tudja védeni érdekeinket, de korántsem tartunk itt még. Azt reméljük, hogy a törvénymódosítások után kamaránk valóban el tudja majd látni feladatát. A legfontosabb, hogy jogilag valóban megtörténjen a kamara decentralizálása, a kamara ágazatai sokkal nagyobb hatásköröket kapjanak, a teljes büdzséjükkel rendelkezzenek, ágazatukon belül beleszólhassanak a káderkérdésekbe, és joguk legyen egészségügyi szakdolgozói licencet kiadni – mondta Ralić.

A közvitán megállapodtak arról, hogy a nővérek kamarája nemcsak továbbítja a módosítási tervezethez elkészített javaslatait, hanem a módosítási tervezetet elkészítő munkacsoportba beajánl a kamarájából is egy tagot. Felvetődött az is, hogy egy-egy ágazati kamara hatáskörébe tartozzon az ágazati etikai bizottság felállítása is.