2024. március 28., csütörtök
MAGYARKANIZSA

Ötvenezer dinár az első babáknak

A Gulyás család otthonában

A Gulyás család otthonában

A 2015-ös év első babáit látogatta meg dr. Bimbó Mihály magyarkanizsai polgármester tegnap délelőtt, hogy az önkormányzat ajándékát személyesen adja át a gyermekek szüleinek. Az év első újszülöttje a magyarkanizsai Todor Marica lett, Stojkov Dragan és Todor Zlata gyermeke, aki január 2-án született. A gyakorló szülők figyelmét egyelőre Marica köti le, de idővel változhat a helyzet, az anyuka legalábbis később szeretne egy testvért is a kislánynak.

A község első fiú újszülöttje az oromi Gulyás család legifjabb tagja lett, aki január 5-én érkezett a világra. Gulyás János és felesége, Szindirella otthonukban fogadták a polgármestert, a vendégsereg azonban nem zavarta a kisjövevényt, békésen szundikált édesanyja karjában, aki közben a szülői teendőkről mesélt.

– Ádám 3250 grammal született, most pedig már szinte a duplája. Ő a második gyermek a családban, így már kicsit rutinosabbak vagyunk. A férjemmel úgy döntöttünk, két gyermeket vállalunk, s ennyinél megállunk – meséli Szindirella, s közben felbukkan Ádám nővére, Léna is, aki alkalmanként puszit is ad az öcsnek.

Gulyásék mezőgazdasággal foglalkoznak, egyelőre még nem döntötték el, hogy mire költik a pénzadományt, a gyermek körüli állandó kiadásoknál azonban mindenképp lesz helye.

A polgármester elmondta, hogy a megszorítások ellenére a családtámogatás kiemelt jelentőségű, ezért továbbra is sérthetetlen tétele a költségvetésnek.

– Az ötvenezer dináros támogatás csak egy része a családvállalást segítő programunknak, ide sorolhatnám még az első, második és harmadik babának járó 15 ezer dináros támogatást, a nagycsaládosok kedvezményes kártyáját, a harmadik és negyedik gyermek teljes óvodai ellátását és azt a 440 uzsonnát, amit az óvodások és iskolások kapnak. A család- és a gyermektámogatási, valamint a szociálisvédelmi programunk a környék községei között a legmagasabb. A családtámogatási program mértéke nem változott, attól függetlenül, hogy a költségvetésünket csökkenteni kellett, továbbra is 80–100 millió dinárt fordítunk erre a célra.