2021. szeptember 23., csütörtök
TRANSZPARENS SZERBIA

Részrehajlás az Air Serbia esetében?

Kilenchavi reptéri illetékről mondott le a Nikola Tesla nemzetközi repülőtér az Air Serbia légitársaság javára. Ez kilencszer akkora összeg, mint a szóban forgó cég egész éves bevétele – mutatott rá legutóbbi közleményében a Transzparens Szerbia (SZT).

A szervezet ezzel reagált a légitársaság legutóbbi nyilatkozatára, amely a tavaly elért, nettó 2,7 millió eurós bevételéről szólt.

Továbbá a Transzparens Szerbia arra is felhívja a figyelmet, hogy az Air Serbia állami segítséget is kap, annak a háromoldalú egyezménynek köszönhetően, amelyet a szerb kormány az arab emírségekbeli Etihad és a valamikori JAT légitársaságokkal kötött meg, az említett cég megalapításakor. Ezt jóvá is hagyta az állami szubvenciókról és segítségekről döntő illetékes szerv.

A különböző szubvenciók mellett a szerződésben a szerb kormánynak szavatolnia kell azt is, hogy a Nikola Tesla repülőtérnek lemond a havi reptéri illetékről 2014-2015-ben az Air Serbia javára.

Tavaly decemberben egy idevágó gyűlésen megfogalmazta a kormány azt a megállapodási tervezetet, amely előirányozza az Air Serbia adósságának elengedését a Nikola Tesla részvényesei és a Légi-közlekedési Részvénytársaság részéről. Ez a pénzösszeg akkor 1 517 334 583,42 dinárt tett ki.

Ez utóbbi esetében nem arról van szó, hogy a kormány mond le bizonyos haszonról a légitársaság javára, hanem közvetlenül a repülőtér, az állam csak egy a részvényesek közül.

„Az állam mint a részvényesek egyike csupán javasolhatja az adósság elengedését. Ebben az esetben nem ő az, aki az állami segítséget szavatolja, hanem a repülőtér. Erről a segítségről pedig az illetékes állami szerv nem nyitott vitát” – áll a TSZ közleményében.

A szervezet kimutatása gondolkozásra késztetheti a polgárokat, pláne akkor, ha figyelembe veszik, hogy a repülőtér legfrissebb kimutatásában arról ír, hogy a Nikola Tesla az utóbbi 52 évben nem teljesített ennyire jól.