2024. március 28., csütörtök

Tartományi támogatás a zombori kórháznak

(Fotó: Fekete J. József)

(Fotó: Fekete J. József)

Idén 881 millió dinárral támogatja a tartományi Nagyberuházási Igazgatóság a tartomány szempontjából kiemelten fontos, tavaly megkezdett, de még be nem fejezett projekteket.

Zomborban egyedül a dr. Radivoj Simonović közkórház számíthat a tartományi kormány támogatására, 20,76 millió dinárt kap eszközbeszerzésre. Nyugat-Bácska négy községéből még kettő részesül a Nagyberuházási Igazgatóság rendelkezésre álló eszközeiből. Apatinban 2015-ben befejezik a Miloš Obilić utcában lévő autóparkoló fölújítását, illetve ugyanezen utcában egy útkereszteződés átépítését, amihez 12 millió dinárt használhat föl a község. A tartomány 5,5 millió körüli összeggel finanszírozza Hódság községben a járdák építését, illetve fölújítását.

A 881 milliós támogatás oroszlánrészét a kamenicai szívgyógyászati klinika, illetve az újvidéki Európa Kollégium tudhatja magáénak.