2024. április 20., szombat

Mezőőrök is vigyáznak majd a facsemetékre

Saját kasszából 1400 csertölgyet ültettek el eddig a törökbecsei helyi utak mentén, és a szélvédett övezetek kialakításának projektuma szerint az idén is több ezer csemete kerül majd a törökbecsei utak mellé. Matija Kovač alpolgármester elmondása szerint az önkormányzat a tartományi mezőgazdasági titkárságról annyi pénzt kapott tavaly, hogy abból 17 hektárnyi állami földterületen – két törökbecsei és egy kumáni kataszteri parcellán – tud márciustól fákat ültetni a Komunalac Közvállalat. Az önkormányzat csak a helyi utak melletti parcellákon ültethet facsemetéket, mert az első és másodfokú állami utak karbantartója, a Putevi Srbije Közvállalat roppant szigorú feltételei nem teszik lehetővé a fásítást az ő utaik mentén. Törökbecse községben most a gyengébb minőségű, főleg szénakaszálásra használt, illetve az árverés után parlagon maradt földeken lesz fásítás. Az ültetéskor figyelembe veszik a talaj karakterét is, annak megfelelő fafajta kerül majd a földbe.

– A fákkal védekezhetünk majd a szél és a hófúvások ellen, javulhat a mikroklíma és menedékre lel a vadállomány is. Törökbecse községben ez történelmi előrelépés lesz, de a március 31-ére elkészülő éves tervünk szerint újabb parcellákon is szeretnénk majd fásítani. A tartományi titkárság támogatásával évente 15–20 hektáron szeretnénk ezt a munkát elvégezni. Ezeknek a csemetéknek a gondozása és megőrzése külön feladatot ró ránk, de mi erre is felkészültünk, a fatolvajok ellen például a mezőőrökkel, a rendőrséggel és a vadőrökkel vesszük fel a harcot – jelentette ki Matija Kovač.