2024. március 29., péntek

Kenőpénzt kértek a rendőrök

A szerbiai belügyminisztérium belső ellenőrzési osztálya hétfőn kenőpénz elfogadásának gyanújával letartóztatott két rendőrt. A belügyminisztérium közleménye szerint a gyanúsítottak a forgalom-ellenőrzés során egy gépkocsivezetőtől 5 ezer dinárt követelek annak fejében, hogy ne tegyenek szabálysértési feljelentést a gépkocsivezető ellen. A belgrádi felső ügyészség rendelete nyomán a belgrádi rendőrség 48 órás előzetes letartóztatásba helyezte G. N.-t és S. O.-t, akik a gyanú szerint azt követően, hogy megállítottak egy piros lámpajelzésen áthaladó személygépkocsit, amelynek vezetője a forgalmi vétség elkövetése közben mobiltelefonon beszélgetett, 5 ezer dinárt kértek tőle azért, hogy ne tegyenek ellene szabálysértési feljelentést. A gyanú szerint az esetet követő napon vették át a megbeszélt összeget a gépkocsivezetőtől, majd a pénzösszeget a hivatalos járművük hátsó ülése alá rejtették.