2024. március 28., csütörtök

Drágul az áram vagy sem?

Az illetékes miniszter szerint ez egyelőre még nem biztos – Az EPS igazgatója is azt mondja, nem kértek árkorrekciót, de sose lehet tudni

Tizenöt százalékkal drágulhat a villanyáram ára Szerbiában, ami magába foglalja az újonnan bevezetett jövedéki adót is, áll a szerbiai kormány gazdasági és pénzügyi politikai memorandumában, amely a Nemzetközi Valutaalappal aláírt megállapodás része.

Ugyanez a dokumentum szerint a következő áramdrágulásra 2016 áprilisában kerülhet sor, amennyiben erre elengedhetetlen szükség mutatkozik. A szöveg szerint az új jövedéki adó bevezetésének célja az ésszerűtlen fogyasztás visszaszorítása.

A kormány kiemelte, a Szerbiai Villanygazdaság pénzügyi konszolidációja előkészítése során támogatja a vállalatot, ennek a célja ugyanis a jobb megfizettetés, a hatékonyság növelése, a költségek csökkentése és a tarifák növelése. A tervet a kormány március folyamán fogadja el.

Aleksandar Antić energiaügyi miniszter azt mondta az állami tévének, hogy a tarifarendszer nem változik, az esetleges drágulásokról majd csak akkor lesz szó, ha befejeződnek a kalkulációk az IMF-fel és az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bankkal.

Legutóbb 2013. augusztus 1-jén emelték az áram árát, a lakosság számára 10,9 százalékkal, a gazdaság részére pedig 12,8 százalékkal.

Dragan Jovanović az EPS végrehajtó igazgatója is arról beszélt, hogy jelen pillanatban nincs kezdeményezés az árnövelésre. Emlékeztetett rá, hogy év elején bejelentették, a fűtési idény végéig nem emelnek árakat, ehhez tartják is magukat.

Kiemelte, az EPS nem kérvényezte az árkorrekciót, ez a kérdés az Energetikai Ügynökség hatáskörébe tartozik, de egyelőre ők sem indítványozták ezt. Azonban, mint hozzátette, „ez nem ennyire egyértelmű, hogy kimondhassuk, az idén biztosan nem lesz áremelés”.