Ahogyan az lenni szokott, az internetezés hajnalán minden szép és jó volt. Nem léteztek lájkvadász oldalak, s mindenki elégedetten csettintett a nyelvével, amikor számítógépe és modemje segítségével böngészni kezdett a cybertérben, s mindenki, ha csak egy napra is, de királynak érezhette magát, amikor valamelyik fájlmegosztó segítségével, hosszas várakozás után letöltötte valamelyik menő játékfilm első kalózkópiáját. Kizárólag elektronikus leveleken keresztül kommunikáltunk egymással, s amennyiben elegünk lett valamelyik elvakult világmegváltó fortyogásaiból, egyszerűen leiratkoztunk az adott hírlistáról. E mennyei állapot sajnos nem tartott sokáig. A kétezres évek elején, a web2, vagyis az interaktív lehetőségek megjelenésével a politikum is felfedezte magának az internetet, s ugyan egy kicsit megkésve, de annál erőszakosabban használta ki az adottságait. A politikai szervezetek többsége, miután a hagyományos honlapok már elavultnak bizonyultak, pont az interaktivitás adta lehetőségek segítségével kezdte a saját malmaira hajtani a vizet. Mindez természetesen nem is lenne baj, ha tiszteletben tartanák a netikett íratlan szabályait. A probléma csupán az, ahogyan a valós világban, az interneten is az etika az, amelynek betartásával legkevésbé törődnek a mélyen tisztelt honatyáink. A hírportálok népszerűségének és jelentőségének a növekedésével kezdték meg tevékenységüket azok az internetes pártaktivisták, akikre véleményem szerint a pártdroid elnevezés a legtalálóbb. Mert ugyan emberszabású lényekről van szó, a gondolkodás nem a legerősebb oldaluk, mivel a híroldalakon megjelenő információk alatt véletlenül sem a saját gondolataikat, véleményüket teszik közzé, hanem azokat az eszméket hintik el, amiket pártvezetőik sulykolnak, vagyis programoznak bele kicsiny kobakjukba.
Szerbiában elsőként 2008-ban, a demokraták vetették be „láthatatlan hadseregüket”, de ebben az időszakban a hírportáloknak közel sem volt akkora olvasótáboruk, mint manapság, így ők a saját promóciós anyagaikat szórták szerteszét az interneten, a pártdroidok alkalmazását viszont a jelenleg is regnáló haladók fejlesztették tökélyre, s árasztották el a hírportálokat saját vezetőik dicsőítésével, illetve az ellenzékben lévők becsmérlésével, és különböző internetes szavazások meghamisításával.
No de milyen is egy tökéletes pártdroid? A becslések szerint többnyire munkanélküli, 24-35 éves fiatalokról van szó, akik azonkívül, hogy buzgómócsingként hisznek a Pártban és az általa elképzelt hazában, többnyire aprópénzért, vagy pedig a pártban történő előmenetel reményében, különleges szoftver alkalmazásával, (a számukra) rosszabbik esetben pedig saját kézzel, több felhasználónévvel élve pötyögtetik be internetes hozzászólásaikat, ezzel is bizonyítva hűségüket a nagy vezérük iránt. A Vice című mérvadó kanadai folyóirat szerbiai kiadásában megjelent egyik írás szerint a potenciális pártdroidokat először kiképezik a tevékenységüket megkönnyítő szoftver használatára, majd pedig hozzáférhetőséget kapnak annak a gyűjtőoldalnak a használatához, ahova azokat az interneten megjelent írásokat, híreket válogatják be, amelyeket lájkolniuk kell, hozzá kell szólniuk, vagy pedig meg kell osztaniuk stb. Minden ilyen „akció” után pedig pontokkal jutalmazzák az aktivistákat, akik ezeket összegyűjtve, egyszer talán együtt kávézhatnak a miniszterelnökkel is. Vagyis, valljuk be őszintén, egy igencsak sok strapával járó, a maga nemében beteg melóról van szó, amely csak azoknak való, akik megkérdőjelezhetetlenül hisznek pártjukban és a vezérükben, s akik pártdroidként másról sem álmodnak, mint rózsaszín felhők között ugráló elektronikus bárányokról.
