2024. március 29., péntek

A realitásokat kell szem előtt tartani

Kétnapos oktatásügyi kiállítással csütörtökön megnyílt az idény az Újvidéki Vásáron

Csaknem ötven kiállító részvételével csütörtökön az Újvidéki Vásár Master kongresszusi csarnokában megnyílt a XI. alkalommal megszervezett, kétnapos oktatási vásár, az Útmutató. A kiállítók között állami- és magánközépiskolák, valamint egyetemi karok, tudományos intézetek foglaltak helyet a tartomány területéről.

Elsősorban a továbbtanulásra kész általános iskolásokat szolgálja ez a kiállítás, hiszen nekik kíván utat mutatni a pályaválasztás során – mondta rövid megnyitó beszédében Ljubiša Antonijević köztársasági oktatásügyi segédtitkár miközben a vásár fontosságát hangsúlyozta. Szavai szerint az oktatásügyi minisztérium támogat minden olyan kezdeményezést, ami az általános- és középiskolások tájékoztatását szolgálja jövendőbeli foglalkozásuk kiválasztása terén. – Tekintettel a nagyarányú munkanélküliségre, nagyon fontos, hogy a diákok ne a saját kedvükre válasszanak szakmát, hanem aszerint építsék jövőjüket, ami összhangban áll az ország szükségleteivel – mondta.

Az Újvidéki Vásár immár hagyományosan az oktatási kiállítással nyitja az évet, és minden bizonnyal idén azzal is zárja, mivel novemberben is oktatási jellegű rendezvényt tervezünk – hangsúlyozta a megnyitón dr. Bojan Gajić, a vásár kommerciális igazgatóságának vezetője. Szavai szerint a mostani kiállítást a városi oktatási igazgatóság, valamint a tartományi oktatásügyi, előírásügyi és nemzeti kisebbségi titkársága is hathatósan támogatta. Nyilas Mihály, a titkárság vezetője szerint a pályaválasztók figyelmét a reáltudományok felé kell irányítani, mert a gyakorlat azt bizonyítja, hogy túl sok a jogász, a közgazdász, miközben más szakterületeken hiány mutatkozik. – A pályaválasztóknak elsősorban a realitásokat kellene figyelembe venniük, és csak utána kellene következniük a további szempontoknak – hangsúlyozta a tartományi oktatásügyi, előírásügyi és nemzeti kisebbségügyi titkár a tegnapi megnyitón.

A kiállítás keretében ma nagyszabású tanácskozást tartanak Kihívások és lehetőségek az oktatói-nevelői intézetekben címmel. A ma, pénteken 19 órakor záruló kiállításra ingyenes a belépés.