2024. április 24., szerda

Művészet kontra sport?

Arról, hogy milyen a kultúra, a művészet megítélése ma Szerbiában, a legékesebben talán a művészek nemzeti nyugdíját övező közbeszéd tanúskodik. Az elmúlt hónapokban a média rengeteget foglalkozott azzal, hogy a kultúráról szóló törvény tervezetében nem kapott helyet a nemzeti nyugdíj – amely egyfajta kitüntetésnek számít –, valamint azzal is, hogy a takarékosság jegyében a nemzeti nyugdíjból is levonják a 10 százalékot. Érdemes belepillantani a lapok online kiadásában az említett írások alatti kommentárokba! A kommentelők többségét – a bejegyzések alapján – igencsak zavarják ezek a havi 50 ezer dináros művésznyugdíjak. Mileta Prodanović képzőművész, irodalmár, a szerbiai Kulturális Nemzeti Tanács új elnöke a minap egy interjúban szintén kitért erre a jelenségre: „Ezekből a megjegyzésekből az a meggyőződés sugárzik, hogy minden művész ingyenélő, aki az adófizetők nyakán élősködik. Végtelenül sajnálom, hogy az emberek így gondolkodnak. Senkinek sem jut közülük eszébe, hogy a sport terén jóval több ilyen nemzeti elismerést osztanak ki” – nyilatkozta Prodanović.

Persze, Szerbiában sajnos a művészeket a legtöbb ember sokkal inkább azonosítja a műdal- és popénekesekkel, mint a film- és színházi rendezőkkel, operaénekesekkel, vagy akár NIN-díjas írókkal. És az is tény, hogy az évek során a szórakoztatóiparból is felkerültek egyesek a művésznyugdíjasok listájára, leginkább hatalmi nyomásra (épp e „felhígulás” miatt nem osztják már ki több mint két éve a művésznyugdíjakat, holott a szigorú és következetesen betartott elvekkel, mércékkel igenis van létjogosultsága).

Egyébként, a művészet és a szórakoztatóipar mintegy 400 nemzeti nyugdíjasa 50 ezer dinárjának a kifizetésére mintegy 2 millió eurót különítenek el évente az államkasszából. Az eredmények után járó életjáradékra, elismerésre 564 kiemelkedő egykori élsportoló jogosult, erre a sportminisztérium eszközeiből évente 6,3 millió eurót irányoznak elő.

Biztos vagyok benne, hogy Prodanović nem akarta szembeállítani a művészetet és a sportot, csak arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a sportolók életjáradéka nem áll ugyanilyen mértékben a figyelem középpontjában, és ennek létjogosultságát nem is vitatja el a közvélemény egy része, mint annak a művésznyugdíjak esetében tanúi vagyunk. Lehet, hogy ebben az is szerepet játszik, hogy a sportversenyek, a sportközvetítések sokkal népszerűbbek, mint egy művészfilm vagy kiállításmegnyitó, a szerbiai átlagpolgár többre becsüli a sportot, és igen kevéssé jártas a kortárs művészetek terén. Azt, hogy a sport mégis valami módon kiemeltebb szerepet kap, bizonyítja az is, amit a Kulturális Nemzeti Tanács elnöke meg sem említett az idézett interjúban: a sportolók életjáradékából tudomásunk szerint nem vonták le a 10 százalékot a takarékosság jegyében, mint ahogyan ez a művésznyugdíjak esetében megtörtént.

Mindkét területen az elért kimagasló eredmény tiszteletet érdemel, mindkettő rengeteg befektetett munkával, lemondással jár, az ifjú zenei tehetség napi 6-8, sőt nagy versenyek, jelentős fellépések előtt akár 10-12 órát is gyakorol, a tehetséges ifjú sportoló is naponta több órát, szinte erején felül edz, készül a megmérettetésre.

Prodanović példaként említette e térség egyik legnagyobb műfordítóját, aki mindössze 8000 dinár nyugdíjra volt jogosult, s amikor megítélték neki az 50 ezer dináros művésznyugdíjat, csak rövid ideig tudta élvezni, mert néhány hónap múlva elhunyt. A sportolók viszonylag fiatalon sportkarrierjük végére érnek, és ha nem tudnak edzői állást találni, akkor a versenyekre való felkészülés közben megszerzett középiskolai, főiskolai vagy egyetemi oklevelükkel kellene pályakezdőként elhelyezkedniük, felvenni a versenyt az egy-két évtizeddel fiatalabbakkal.

Ahogyan sokan igazságtalannak érezték, hogy tavaly az adai világklasszis kézilabdakapus Sterbik Árpádnak a sportminisztérium nem ítélte meg a havi 76 230 dináros életjáradékot, amely eredményei alapján megillette volna őt, ugyanúgy igazságtalanság az is, hogy az arra érdemes művészektől elvitatják a nemzeti nyugdíj létjogosultságát. Egy magára valamit is adó országban egyaránt fontos a sportolók és a művészek megbecsülése is.