Valljuk be őszintén, ma már alig akad vevő, aki elgondolkozik azon, hogy – különösen a drága élelmiszerek esetében – a csomagolást a kereskedők egyszerűen beleszámítják a termék árába. Pedig esetenként nem mindig kis összegről van szó. Az egyik fővárosi napilap munkatársa – úgymond – heccből lemérette a 10 deka, kilónként 3000 dinárba kerülő extra minőségű sonkát tartalmazó műanyag dobozt, és kiderült, hogy a csomagolás 26 grammot nyom. Vagyis 78 dinárt fizettettek (volna) vele olyasmiért, amit valószínűleg nem is bír elfogyasztani. Amikor erre a tényre felhívta az eladónő figyelmét, a szerencsétlen, minden bizonnyal jócskán alulfizetett lány bevallotta, hogy a főnök rendelte el, és ő nem tehet semmit. Ha szólni merészelne, másnap már az utcán találná magát.
Pedig a hatályos jogszabályok szerint a szeletelendő vagy ömlesztett állapotban a boltba kerülő cikkek esetében kötelesek a szinte súlytalan celofánpapírra helyezve mérni, s csak ezt követően csomagolni papírba vagy dobozkába.
Az első pillanatra úgy tűnik, hogy elenyésző súlyról és összegről van szó. Talán azok a vevők, akik kilószámra vásárolják a drágább termékeket, észre sem veszik, hogy átverték őket, de (a pénztárcájuk tömöttsége miatt) ezzel minden bizonnyal nem is foglalkoznak. A szegény(ebb)ek pedig meg sem engedhetik maguknak, hogy ilyen ínyencségekre akár rá is nézzenek. Amit ők esznek, az az „istentudjamibőlkészült” kolbász, annak az esetében elenyésző a zsebükből így kilopott pénz összege.
Persze nem csak ilyen szembeszökő módon lehet megkurtítani a vevő jogait. Felsorolni is hosszadalmas lenne azokat a trükköket, amelyekkel a kereskedők (vissza)élnek. Például: a csomagoláson jelzettnél kisebb a nettó súly, a reklámröplapokon nagyobb, a kasszánál pedig már kisebb az árengedmény, a nagybetűvel jelzett árak nem tartalmazzák az áfát, alattuk pedig alig olvasható a valós kiskereskedelmi ár, a nyers húst teleinjekciózzák vízzel…
Az utóbbival kapcsolatban nem lehet szó nélkül hagyni, hogy ez a húsos füstölt szalonnával is lehetséges, de hentesek állítják, hogy a füstölt zsírszalonna, vagy ahogyan egyesek nevezik, a fehér szalonna, nem veszi be a vizet.
Szinte nincs vevő, aki nem tapasztalta volna, hogy az ismerős (hentes- és egyéb) üzletben egyszerűen nem kapott számlát. Az eladók ugyanis viszonylag rövid idő alatt kitapasztalják, ki a megbízható vásárló, s azokkal szemben sokkal előzékenyebbek. Ellenszolgáltatásként pedig nem adnak neki számlát.
Egy ilyen téma „megvitatásakor” az eladó kertelés nélkül bevallotta, hogy a főnök utasítására kénytelen így eljárni, aki azt is tudomására hozta, hogy ha nem hajlandó erre, „majd más hajlandó lesz”.
Mintha nem lennénk elég szegények ahhoz, hogy kevéske pénzünkért azt kapjuk, ami jár.
Biztosak lehetünk abban, hogy még nagyon sok időnek kell elmúlnia addig, amíg elérjük a negyedszázaddal ezelőtti német üzleti tisztességet: amikor az egyik Huma áruházban, balkáni nagyvonalúsággal, ott hagytuk a visszajáró egypfennigest, a pénztárosnő a kijárati ajtóig „üldözött” bennünket, és a kezünkbe nyomta.
