2024. április 20., szombat

Alkalmazható az új építkezési törvény

Az ígéretek szerint egy helyen és egy hónap leforgása alatt megkaphatók az engedélyek

Március 1-jén lép hatályba, de már tegnap óta alkalmazható az új építésügyi törvény, amelynek értelmében valamennyi szerbiai önkormányzatnak az új előírásokkal összhangban kell eljárnia – jelentette ki Zorana Mihajlović építés- és közlekedésügyi miniszter a tegnapi sajtótájékoztatón.

– Nincs többé semmilyen kifogás, az összes önkormányzat köteles harminc napon belül kiadni az építkezések megkezdésére felhatalmazó engedélyeket – hangsúlyozta a tárcavezető, aki azt is elmondta, hogy az új jogszabály 28 további szabályzattal, több előírással és szabálykönyvvel is rendelkezik.

Mihajlović szerint az új törvény mindenki számára könnyebb építkezési feltételeket szab, legalábbis a szükséges jogi folyamatok szempontjából.

– Az érintetteknek nem kell tovább több tolóablak előtt is ácsorogniuk a szükséges dokumentációk beszerzése végett, sőt sokkal átláthatóbb feltételekkel kaphatnak építési engedélyt – nyomatékosította a miniszter, és elmondta, hogy a befektetők számára is több egyszerűsítést irányoz elő a törvény.

– A beruházóknak csupán három alkalommal kötelező megjelenniük az önkormányzatban: amikor megkapják a szükséges dokumentációs listát, amikor átadják a szükséges papírokat, végül pedig akkor, amikor már az engedélyért jönnek – magyarázta.

Az is kiderült, hogy a törvény (amely teljes mértékben március elsején lép életbe) sikeres alkalmazása esetén az is elképzelhető, hogy az év végéig az érdekeltek akár számítógépen, elektronikus úton is kérvényezhetik az építkezési engedélyeket.

A tárcavezető arra is kitért, hogy a Helyi Gazdasági Fejlődés Nemzeti Szövetségével (NALED) és az USA Nemzetközi Fejlesztési Hivatalával (USAID) közösen kidolgozott törvény értelmében az ellenőrző szervek is aktívabb munkát fognak végezni, gyakrabban fognak terepre járni.

Aleksandra Damjanović, az építésügyi minisztérium államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy az új törvény értelmében és az illetékes felügyelőségekkel együttműködve az eddigieknél hatásosabban és gyorsabban távolíthatók el – magyarán: bonthatók le – a jogtalanul épített épületek.

Ana Bernabić, a NALED alelnöke szerint az új törvény igen kedvező feltételeket kínál a külföldi befektetők számára. Hozzátette, hogy a kormánynak gyorsan sikerült meghoznia a jogszabályt.

Dušan Vasiljević, az USAID gazdasági reformkérdésekkel megbízott csapatának igazgatója arról beszélt, hogy csupán két hónappal a törvény meghozatala után 28 további függeléket fogalmazott meg a kormány, ami dicséretes. Arról is elismerően beszélt, hogy a polgárok helyett a továbbiakban az önkormányzati illetékeseknek kell értekezniük az engedélyek kiadásakor.