2024. március 29., péntek
CIA-kínvallatás

Varsó kártérítést fizet

Lengyelország 230 ezer eurós kártérítést fizet annak a terrorizmussal gyanúsított két embernek, akiket 2002 és 2003 között a CIA titkos lengyelországi börtönében tartottak fogva – közölte szerdán Grzegorz Schetyna külügyminiszter. A tárcavezető azután beszélt az ügyről, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) az előző napon elutasította a kormány fellebbezését, és jogerőre emelte azon ítéletét, amely szerint Varsó jogsértést követett el a CIA lengyel területen folyó kínvallatásainak lehetővé tételével, és emiatt kárpótolnia kell az ügynökség két áldozatát.

A júliusban hozott első fokú ítéletben a bíróság megállapította, hogy Lengyelország megsértette az Emberi Jogok Európai Nyilatkozatát azzal, hogy lehetővé tette a CIA számára, hogy lengyel területre szállítsanak, ott fogva tartsanak és megkínozzanak két terrorizmussal gyanúsított személyt. Ezzel a strasbourgi testület kimondta, hogy Varsó bűnrészes volt a CIA által elkövetett kínzások során. Schetyna ennek kapcsán leszögezte, hogy tiszteletben fogják tartani a bíróság ítéletét, mivel – mint mondta – Lengyelország jogállam.

A CIA kínvallatási módszereiről decemberben az amerikai szenátus hírszerzési bizottsága jelentést tett közzé. Ezt követően Leszek Miller akkori kormányfő és Aleksander Kwaśniewski akkori államfő elismerték, hogy 2001-ben, az Egyesült Államokat ért terrortámadások után Varsó egy olyan, „nyugodt hely előteremtéséről” állapodott meg Washingtonnal, ahol a CIA „információkat szerezhet meg saját, együttműködésre kész forrásaitól.” Ugyanakkor azt állították, arról nem volt tudomásuk, hogy az említett helyen milyen kínvallatások folytak.

Az EJEB elé került ügyben a 43 éves palesztin Abu Zubajda és a 49 éves szaúdi Abdul-Rahím al-Nasírí vádolta meg Varsót. Beadványukban azt állították, hogy a lengyel hatóságok „az információk teljes birtokában, szándékosan” tették lehetővé a CIA számára, hogy titkos lengyel börtönben tartsák őket fogva. A létesítményben a két férfit többször megkínozták, például a szimulált vízbefojtás technikájával. A terrorizmussal gyanúsított felpereseket azóta a Kuba szigetén működő, guantánamói amerikai haditengerészeti támaszponton létesített börtöntáborban tartják fogva. Mindkettejüket azzal gyanúsítják, hogy fontos pozíciót töltöttek be az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatban.