2024. március 29., péntek
LABDARÚGÁS – BAJNOKOK LIGÁJA

Blanc: Mourinho egy zseni…

A csúcsformáját visszanyerő Bayern München a Sahtar Donyeck vendége lesz, az angol Chelsea pedig a sérülésektől sújtott Paris Saint-Germain otthonába látogat a Bajnokok Ligája mai nyolcaddöntős nyitányán. A Bundesligában címvédő és listavezető bajor sztárcsapat döcögősen kezdte a német bajnokság tavaszi szakaszát, de szombaton 8:0-ra verte hazai környezetben a Hamburgot, Josep Guardiola vezetőedző pedig elégedetten értékelte a teljesítményt.

„Nagyon örülök, hogy újra a ránk jellemző játékstílust láttam. A csapaton belüli hangulat ezzel nyilvánvalóan sokkal jobb lett, így nyugodtan készülhetünk az idei első BL-meccsünkre” – nyilatkozott a katalán szakember, aki a Sahtar elleni összecsapásra készülve a bajnoki találkozón pihentette a középpálya egyik motorját, a spanyol Xabi Alonsót. Bevethető lesz a védő Jerome Boateng is, aki két Bundesliga-mérkőzésre szóló eltiltásának letöltése után léphet majd ismét pályára.

A Sahtar Lvivben fogadja a német csapatot, a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus miatt ugyanis nem a saját stadionjában játssza hazai meccseit. A donyeckiek számára nem sok jót ígér, hogy otthon több mint 35 éve nem tudtak legyőzni egyetlen német együttest sem, ráadásul a bajnokságban két hónapig szünet volt, így aztán épp a Bayern elleni BL-meccs lesz az első tétmérkőzésük az idén.

„Nagy figyelmet fordítottunk arra, hogy megtaláljuk a gyenge pontjaikat, s úgy gondolom, nem érhet minket meglepetés” – harangozta be mégis optimistán a mérkőzést Luiz Adriano, a Sahtar brazil csatára, aki a csoportkörben kilenc gólt szerzett. „A célunk a győzelem, mint mindig. A Bayern ellen sem lennénk elégedettek egy döntetlennel.”

A másik mai összecsapáson a számos sérültje miatt nehéz helyzetben lévő Paris Saint-Germain a Chelsea-t fogadja. Laurent Blanc, a hazaiak vezetőedzője nem számíthat a védő Marquinhosra, a támadó Lucasra, valamint a középpályás Yohan Cabaye-ra és a jobbhátvéd Serge Aurier-re. A két csapat az előző kiírásban a negyeddöntőben találkozott egymással, akkor idegenben lőtt góllal a londoniak jutottak tovább.

A párizsi szurkolók a svéd sztárcsatártól, Zlatan Ibrahimovićtól remélhetik a legtöbbet, aki az Internél együtt dolgozott José Mourinhóval, a Chelsea portugál vezetőedzőjével.

„Mourinho természetesen nagyon jól ismeri Olaszországból, s biztosan van is terve ellene, de ha Zlatan formában van, senki sem tudja megállítani” – nyilatkozta David Luiz, a PSG brazil válogatott védője, aki épp a Chelsea-től szerződött a francia fővárosba.

A londoni Kékek jól rápihenhettek a keddi mérkőzésre. Angliában a hétvégén FA-kupa-találkozókat rendeztek, de a Chelsea már az előző fordulóban kiesett, így most száz százalékban a párizsi összecsapásra koncentrálhatott.

„José Mourinho egy zseni, elveszítette a kupameccset, hogy több ideje legyen felkészülni ellenünk” – viccelődött Blanc.