2024. április 20., szombat

Fánksütés Szenttamáson

A helyi Hagyományápolók Klubja szombaton tartotta meg Farsangi mulatság elnevezésű rendezvényét. Gyermek és felnőtt álarcosok töltötték meg melegséggel a klub helyiségét. A résztvevők végigvonultak az utcán, talicskában tolva a farsangi muzsikát, azaz a hatalmas hangszórót, amelyből egész idő alatt farsangi és gyermekdalok szóltak. Így űzték ki a gonoszt és a telet a faluból.

A klub kézimunkázó csoportja a gyerekeknek 9 kg lisztből mintegy 350 fánkot sütött, s ez a mennyiség el is fogyott. Mint azt Nesebik Erzsébet elmondta, már az egyik udvari helyiséget is átalakították konyhának, hiszen a klub keretében lévő konyha nem győzte kiszolgálni a gyereksereget:

– Nem számoltam, de legalább 300‒350 fánkot sütöttünk ki, ami nagyon gyorsan el is fogyott. Már évek óta nekünk jut ez a feladat, és mi örülünk neki, főleg amikor látjuk, milyen jóízűen fogyasztják el a vendégek a fánkot. Az idei szenttamási farsang sikeres volt, igazi téli hangulatban zajlott. Kint a tél és a hideg, bent a kellemes meleg fánk és forró tea várta az idelátogatókat.

Másnap délután újra sor került a farsangi fánksütésre, mivel a környező települések kézimunka- és hagyományőrző csoportjai látogattak Szenttamásra. Ekkor már 16 kg lisztből készült a baracklekvárral megkent finom házi kalács.

– Minden évben nálunk szervezzük meg a farsangi teadélutánt. Jönnek nyugdíjasok is, de kézimunkacsoportok is Becséről, Budiszaváról, Verbászról, Feketicsről – mondta Nesebik Erzsébet.

A hagyományok ápolásának a fő célja összehozni az embereket, feleleveníteni az őseinktől örökölt szokásokat, és mindezt megtanítani, átadni gyermekeinknek, hogy életben tartsák azokat.