2021. szeptember 23., csütörtök
OLIMPIA – 2022

A kazahok kiállnak Vinokurov mellett

A 2022-es téli olimpiáért versenyben lévő Almati pályázati bizottsága védelmébe vette nagykövetét, Alekszandr Vinokurovot. A testület arra reagált ezzel, hogy bírálat érte, amiért egy korábban tiltott szerek használata miatt eltiltott sportolót – aki egyben a doppingbotrányba keveredett Asztana kerékpároscsapat vezetője – alkalmazott.

Amint arról az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames honlap beszámolt, Andrej Krjukov, a bizottság alelnöke hangsúlyozta: Vinokurov a 2007-es doppingolása után letöltötte eltiltását, és 2012-ben Londonban olimpiai bajnok lett, arra pedig a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség nem talált bizonyítékot, hogy az Asztanánál szerepe lett volna a csalásokban. Így aztán abban, hogy a felkérték a pályázat nagykövetének, nem lehet semmi kivetnivalót találni – tette hozzá.

Az Asztana az elmúlt évben keveredett botrányba, öt versenyzője akadt fenn doppingvizsgálatokon. A történtek miatt a klubnál rövid időre felfüggesztették Vinokurov csapatvezetői munkáját, de nem találtak rá vonatkozóan terhelő bizonyítékokat, az istálló pedig végül megtarthatta a kiemelt kategóriájú versenyeken való induláshoz szükséges World Tour-licencét.

Almati mellett Peking pályázik a 2022-es téli játékokra. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság július 31-én Kuala Lumpurban dönt a helyszínről.