2024. április 20., szombat

Továbbra is felkészülten

Március 15-éig működik a topolyai Komgrad téli szolgálata – Új gépek segítették a még hatékonyabb tisztítást
A hótúró egyelőre a garázsban várja az újabb bevetést

A hótúró egyelőre a garázsban várja az újabb bevetést

A közmondás szerint nem eszi meg a kutya a telet. Annak ellenére, hogy túl vagyunk a leghidegebb évszak nagyobb felén, továbbra is számítani kell egy-egy hirtelen kialakuló havazásra, hófúvásra, ónos esőre, ami még az év jelenlegi szakában is megnehezítheti életünket. Nem pihenhet az utakat takarító téli szolgálat sem. A topolyai Komgrad kommunális közvállalat még tavaly november 15-én bevezette a téli ügyeletet. A tél folyamán eddig lehullott hó szerencsére nem okozott komolyabb gondokat.

– A még hatékonyabb munka érdekében tavaly beszereztünk két komolyabb gépet, amelyek már az elmúlt hónapokban nagyon jól bizonyítottak. – mondja Szombaty Zoltán igazgató – az egyik egy nagy ULT típusú erőgép a komolyabb hótorlaszok elhárítására, a másik pedig egy hóekével felszerelt orosz traktor a meglehetősen szűk topolyai utcák tisztítására. Ennek előnyeit már bizonyára észlelhették a polgárok. Korábban ugyanis nagy gondot okozott, hogy a széles, nagy hótúrókkal nem tudtuk megfelelő mértékben ellátni ezeknek a területeknek a megtisztítását. Nagyobb gondot nem okozott a tél, igaz nem is hullott sok hó, így csak néhány útszakaszon voltak kisebb fennakadások, de szakembereink ezeket a lehető leggyorsabban kiküszöbölték.

A szolgálat operatív tervében részletesen felvázolják azokat a teendőket, amelyeket a rendkívüli esetekben kell elvégezniük, megkönnyíteni ezzel a közlekedést azokban az utcákban, útszakaszokon, amelyek tisztítása a közvállalat hatáskörébe tartozik. Ebben meghatározták azt is, hogy mely területek élveznek prioritást, hol a legfontosabb eltakarítani a havat.

Ezek szerint legelőször a Csantavéri utat a vasúti átjárótól a karkatúri tyúkfarmig takarítják mintegy 3 km hosszan, majd következnek a következő utcák, terek, illetve útszakaszok: a Corvin Mátyás, a Szent István, a Heroj Pinki, a dr. Aleksandar Šijačić, a Széles, a Jovan Popović, a Branko Radičević, a Vásártér, a Pajzs utca egy szakasza, a Szent Illés tér, a Vasa Pelagić, az Edvard Kardelj és a Durmitori utca. Az említett városrészeken letúrják a havat, szükség szerint só és kőzúzalék keverékével szórják be az utakat és arra kell ügyelniük, hogy ezeken a területeken ne legyen hosszabb a forgalomkiesés 4-6 óránál naponta. Biztosítani kell a járművek legalább 50 km/órás haladási sebességét.

Fontossági sorrendben a következő utcák tisztítását kell elvégezni: André István, Lenin, Malom, Svetozar Marković, Zmaj Jovina, Bolyai Farkas, Karađorđe, Duna, dr. Zoran Đinđić tér, Fruška Gora-i, Május 1., Ifjúsági, a Plitvicei és Szarajevói és az Élmunkás utcák a Moravicai útig. A második prioritási szakaszba tartozó területeken már csak a lejtős, emelkedős részeket szórják le és itt a forgalomkiesés 6–12 órán át tarthat. Itt a 40 km/órás haladási sebességet kell biztosítani a járművek részére téli felszerelés használata mellett.

A harmadik szakasz tisztítására csak az első két körzet takarítása után kerülhet sor. Ide tartozik a Moravicai út egy szakasza és a Karađorđevo felé vezető út, Becsei út Kavillóig, a Bajsa–Duboka–Srednji Salaš szakasz, Moravicai út–Tomislavci, illetve a Duboka –Újcservenka útvonal. Itt lehetővé kell tenni, hogy téli felszereléssel 40 km/órás sebességgel közlekedhessenek a járművek.

Mirko Stojanović, a téli szolgálat vezetője szerint egyelőre megfelelő hatékonyságú ez a szolgálat. Öt gépkocsivezető, hat munkás és két autómechanikus van beosztva ügyeletbe. A géppark a már említett két új erőgépen kívül két FAP hóekével és sószóróval felszerelt járműből, egy GEHL hótúróból és két árokásó-rakodó gépből áll, illetve egy olyan jármű is a rendelkezésünkre áll, amellyel a terepet tudjuk járni. Természetesen rendkívüli hóhelyzetben mozgósítani tudunk még több embert – mondta.

A Komgrad téli szolgálatához ugyan nem kapcsolódik szorosan, ám a télhez mindenképpen: a kéményseprői szolgáltatás. A közvállalatban megtudtuk, hogy jelenleg egy kéményseprőjük van, aki szükség szerint, lakossági kérésre, járja a terepet és végzi el a kémények ellenőrzését, tisztítását.