Fél év alatt csaknem húszmilliárd dollár értékű fegyvervásárlást hagyott jóvá Narendra Modi. Az indiai miniszterelnök döntése a hadsereg idősebb főtisztjeit is meglepte. A légierő egyik parancsnoka meg is jegyezte: negyvenéves pályafutása alatt ilyet még nem tapasztalt.
(Léphaft Pál karikatúrája)
Ha a közeljövőben nem nyugdíjazzák, alighanem lesz még jó néhány alkalma csodálkozni az arzenál bővítése miatt. Különösen akkor, ha a külföldi nagy gyártók is bekapcsolódnak az indiai hadikapacitások fejlesztésébe. Márpedig épp erre kell felkészülni.
A tavaly májusban hivatalba lépett kormányfő ugyanis abban érdekelt, hogy minél több korszerű fegyver készüljön a hazájában. A stratégiai előnyök mellett ennek gazdasági haszna is lenne az 1,23 milliárdos lélekszámú országban. A francia Airbus, vagy az amerikai Boeing és a Lockheed, amelyek mind a polgári, mind a katonai repülőgépek gyártásában kiemelkedő szerepet játszanak, már élénken érdeklődnek a hadiipari beruházások iránt. Delhi korábban akadályozta, hogy idegenek jelentős befolyásra tegyenek szert ebben a fontos ágazatban, Modi viszont – a műszaki fejlesztésekben bízva – engedélyezte, hogy a külföldi szakmai cégek a korábbi 26 százalék helyett 49 százalékot szerezzenek egy-egy közös hadiipari vállalkozásban. A kormány szakítana azzal a régi fegyvervásárlási gyakorlattal is, amelyben Oroszországnak jutott a beszállítói főszerep. Ezért egyre több fegyvert vásárol Nyugaton.
Háborúzni Modi persze nem akar, de azt sem szeretné, hogy jelentősen lemaradjon legfőbb (térségbeli) vetélytársa, az 1,35 milliárd lakosú Kína, vagy az ősellenségnek tartott Pakisztán mögött. Utóbbival – határ menti területek vitatott hovatartozása miatt – már három háborút is vívott.
Függetlenségének 1947-es kikiáltása óta a régió meghatározó hatalmává vált. Erről aligha kell győzködni Kínát, Oroszországot, az Egyesült Államokat vagy épp Japánt. Az utóbbi időben már mind Delhi kegyeit keresi, ahogy az EU néhány vezető tagállama, mindenekelőtt pedig egykori gyarmattartója, Nagy-Britannia.
India nemzetközi kapcsolatainak erőteljes bővítése ugyancsak Modi érdeme, hiszen elődeihez képest kormánya sokkal nagyobb szerepet vállal a világpolitikában. A korábbi külpolitikai visszafogottságát és a főként a szomszédokra összpontosító diplomáciai aktivitást immár a sokkal kiterjedtebb kapcsolatépítés váltotta fel. Modi első jelentős külföldi útja tavaly októberben Tokióba vezetett, ahol arról is beszélt, hogy Ázsia sorsa a XXI. században Japán és India stratégiai együttműködésének alakulásától függ. Japánnak soha jobbkor nem jött India nyitása, Tokió ugyanis évek óta egy szövetségi rendszert épít a vele egyre ellenségesebb viszonyba kerülő Kína ellensúlyozására. A munkában legfontosabb partnere és támogatója az USA, amelynek szintén hasonlóak a céljai.
Sőt, Washington ebben a folyamatban kulcsszerepet szán Japánnak. Ha pedig India is közelít egy ilyen szövetséghez, az még jobb. Márpedig úgy tűnik, hogy épp ez történik.
Talán ezt sejtette meg Hszi Csin-ping kínai államfő, aki tavaly szeptemberben Delhibe látogatott, ahol fontos gazdasági egyezményeket írtak alá. Oroszország sem akar lemaradni a kétoldalú kapcsolatfejlesztésben, ezért Putyin decemberben kereste fel Modit, aki viszont rossz néven vette, hogy Moszkva harci helikoptereket adott el Pakisztánnak.
Igaz, az oroszok az elmúlt években óriási mennyiségű haditechnikát szállítottak az indiai seregnek is, melynek katonái néhány határszakaszon farkasszemet néznek mind a pakisztáni, mind a kínai erőkkel. India és Kína 1962 őszén már hadakozott vitatott hovatartozású területek miatt. A győztes Kína azóta is megszállva tart olyan határvidékeket, amelyeket Delhi szintén a sajátjának tekint.
Hszi és Putyin igyekezete ellenére mégis úgy tűnik, hogy a Modi-kormány inkább Japánnal és az Egyesült Államokkal fűzné szorosabbra az együttműködést. Barack Obama január végi látogatása szintén arra utal, hogy India külpolitikai prioritásai között kiemelt helyre került a kapcsolatok elmélyítése az USA-val. Japán és Vietnam szintén felértékelődött Delhi szemében.
Ez arra utal, hogy India igyekszik megtalálni a számára megfelelő választ a Kína globális felemelkedéséből eredő stratégiai kihívásokra. Az érdekeiket Peking által veszélyeztetve érző országoknak ugyancsak elemi érdekük a szövetkezés Indiával. Washington már jó ideje fáradozik egy amerikai–ázsiai szövetségi rendszer kiépítésén, amelybe a Kínát körülvevő országokat igyekszik bevonni. Az amerikai–indiai partnerséget ezért a kínaiak (és az oroszok) hol nyugtalanul és aggódva, hol csak érdeklődve figyelik. Pekingben azonban (még) nem érzik komoly veszélyforrásnak azt, hogy India és az USA közeledik egymáshoz. Annak ellenére sem, hogy Obama – elnöki megbízatásai alatt – már kétszer is Delhibe látogatott, amit egyetlen elődje sem tett meg.
Peking nyilván arra számít, hogy amíg Indiának szüksége van Kínára, addig nem kell tőle tartani, inkább nagyon jó üzleteket kell vele kötni. India gazdasági függése Kínától jelentős, s emiatt Delhinek is érdeke a jó viszony fenntartása Pekinggel. A kínai elnök tavaly csaknem 20 milliárd dolláros beruházási egyezményt írt alá Delhiben. Ezzel szemben Obama januári vizitje „csak” 4 milliárd dolláros amerikai befektetésről és hitelről szóló megállapodást „hozott a konyhára”.
