2024. április 20., szombat

Új könyvelési törvény kell, különben összeomlik a gazdaság!

A szerbiai cégek szerint a jelenlegi törvényt és kapcsolódó szabályzatait egyszerűen lehetetlen a gyakorlatban alkalmazni

A jelenlegi könyvelési törvény hatályon kívül helyezését és új jogszabály meghozatalát kérvényezi az Üzletpolitika Támogatási Hálózatának szervezete a kormánytól, mivel 374 ezer cég, vállalkozó és szervezet nem képes emiatt átadni az év végi pénzügyi jelentést – írja a belgrádi média.

A szervezet kérvényével Aleksandar Vučić kormányfőhöz és Dušana Vujović pénzügyminiszterhez fordult, továbbá arra apellál, hogy a 2014-es pénzügyi jelentéseket az érintettek a 2013-as előírások mintájára készíthessék el az állam számára, hogy elkerülhető legyen Szerbia gazdasági összeomlása.

Mint a hálózat munkatársai megjegyezték, a közelmúltban több üzlet, vállalkozó és egyéb jogi személy kereste fel őket azzal a problémával, hogy a jelenleg érvényben lévő könyvelési jogszabály miatt pénzügyi veszteségekkel kell szembesülniük, továbbá az előírások miatt az is kérdéses, hogy képesek lesznek-e elkészíteni az éves üzleti jelentéseket.

A szervezet munkatársai megjegyezték, annak ellenére, hogy a gazdasági nyilvántartásokkal foglalkozó ügynökség egy hónappal meghosszabbította a jelentések leadási határidejét, a vállalatok és a további érintettek mégsem fogják leadni a kimutatásokat, hiszen az új könyvelési törvényt és kapcsolódó szabályzatait egyszerűen lehetetlen alkalmazni a gyakorlatban. Továbbá arra emlékeztettek, hogy már előzőleg felhívták a kormány figyelmét a hazai és külföldi illetékes szervekkel és vállalatokkal, hogy az eurointegráció miatt meghozott törvény valójában teljesen ellentétes a nemzetközi könyvelési trendekkel, és ez a probléma akár a hazai gazdaság összeroppanásához is vezethet. A pénzügyi tárca akkor nem reagált semmit a figyelmeztetésre.

A hálózat munkatársai arról is beszéltek, hogy a jelenleg érvényes jogszabályban túl sok az olyan kiskapu, amely kedvez a hamis adatok kimutatásának, ez pedig kiváló lehetőségeket nyújt a szürkegazdaság és a szervezett bűnözés további elharapódzására. Másrészt túlságosan előnytelen feltételekkel szolgál a külföldi képviseletű vállalatok vezetőinek, hiszen megnehezíti, hogy ideiglenes szerbiai személyi számot kapjanak az év végi pénzügyi kimutatások hitelesítésére. Ez további anyagi veszteségeket okoz a cégeknek, ezenkívül Szerbia ilyen módon elveszítheti „varázsát” a külföldi befektetők számára, amelyeknek érkezéséről és nagyvonalú befektetéseiről folyamatosan beszél a kormány.

A szervezet közleményében felelősségre vonja a pénzügyminisztérium illetékeseit is, amiért nem vették figyelembe a hazai gazdasági szakemberek és vállalatok tanácsait és ellenvetéseit a törvény meghozatalakor.

Kitér arra is, hogy a két évvel ezelőtt meghozott törvény miatt a szerbiai gazdaság 250 millió eurós károkat szenvedett, és hogy az itteni cégek üzleti tevékenységét jelenleg lehetetlen összehangolni az EU-s vállalatok tempójával. Az ilyen figyelmetlenségek miatt történhetett meg az, hogy ilyen nagyterjedelmű jelentések születtek.