2024. március 28., csütörtök

Csökkent a határsértők száma

Az elmúlt napokban csökkent a koszovói és növekedett az afgán és szír migránsok száma

A magyar és szerb oldalon megtett intézkedéseknek köszönhetően az előző héten tapasztalható ezer fölöttiről felére-harmadára csökkent a naponta Csongrád megye déli részére érkező határsértők száma – közölte a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség vezetője Mórahalmon.

Éberhardt Gábor a homokhátsági kisvárosban tartott sajtótájékoztatón elmondta, a tavalyi év második felétől felerősödő migráció kezelése érdekében először a megyei rendőr-főkapitányságon belül, majd más megyékből, illetve a készenléti rendőrségtől csoportosítottak át erőket és technikai eszközöket az érintett határszakaszra.

A határsértők elfogását telepített és mobil hőkamerák és légi felderítés is segíti – tette hozzá a kirendeltség vezető.

A külterületeken gyűjtőpontokat alakítottak ki annak érdekében, hogy a határsértők tömegesen ne jussanak be a települések központjába, a járőrök által feltartóztatottakat pedig onnan viszik át egy Röszkén bérelt hangárépületben kialakított előállítóba – közölte a kirendeltség vezetője.

Kitért arra is, hogy az elmúlt napokban átrendeződés figyelhető meg a határsértők nemzetiségi megoszlásában. Tavaly év végén és ez év elején a határsértők túlnyomó többsége koszovói volt, most újra egyre nagyobb arányban próbálkoznak Afganisztánból, Szíriából és a világ más válságövezeteiből érkezők.

Zélity László szegedi rendőrkapitány elmondta, az ott élők biztonságérzetének javítása érdekében az országos rendőrfőkapitány több mint harminc készenléti rendőrt vezényelt a bevándorlás által leginkább érintett településekre. Köztük négy lovas rendőrt is, akik a nehezen megközelíthető tanyák és erdei ingatlanok környezetében járőröznek.

Az elmúlt napokban több mint kétszáz tanyát kerestek föl a rendőrök. Az emberek azt mondták, hogy tartanak a nagyobb csoportokban felbukkanó határsértőktől, akik esetenként bezörgetnek a házakba. Zavarja őket, hogy éjszakánként az idegenek miatt a kutyák gyakran ugatnak, és balesetveszélyt jelent, hogy időnként sokan gyalogolnak az utakon - ismertette.

A rendőrkapitány hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban nem történt erőszakos bűncselekmény vagy kiemelt esemény a térségben, ami okot adhatna a félelemre.