2024. április 20., szombat

Letartóztatások gyermekpornográfia miatt

2010 óta száz személyt kísért be ehhez hasonló bűncselekmények gyanújával a rendőrség

Gyermekpornográfia birtoklása miatt tartóztatott le tegnap a rendőrség öt személyt az Armageddon fedőnevű akció keretében. A rendőrség által kiadott közleményben az áll, hogy a letartóztatott személyek otthonában hatalmas mennyiségű videoanyagra bukkantak, melyek gyerekek és kiskorúak kihasználásával felvett pornográf tartalmakat jelenítenek meg. A gyermekpornográfia egyik áldozata szerbiai állampolgár – az eddigiekben őt sikerült beazonosítania a rendőrségnek. Tegnap, mellesleg, világszerte a biztonságos internet napján éppen az efféle veszélyekre hívták fel a polgárok, kiskorúak figyelmét.

A rendőrség az akciót a belgrádi Palilula község, továbbá Versec, Kragujevac, Mitrovica és Valjevo területén folytatta le a csúcstechnológiai bűnüldözéssel foglalkozó ügyészséggel együttműködve. A rendőrség fogva tartja a letartóztatott személyeket, gyermekpornográfia vetítése, beszerzése és terjesztése, továbbá kiskorúakkal történő visszaélések elkövetése miatt tesznek ellenük bűnvádi feljelentést. Ezt követően a csúcstechnológiai bűnüldözéssel megbízott különleges ügyészség elé viszik őket meghallgatásra.

A közlemény kitér arra is, hogy a gyerekek és kiskorúak zaklatásával előállított pornográf tartalmakat megjelenítő weboldalak számának folyamatos növekedése vette rá a rendőrséget még 2010-ben arra, hogy Armageddon néven egy külön akciót indítson az efféle bűncselekmények visszaszorítása érdekében. A rendőrség célja hozzájárulni ennek a negatív társadalmi jelenségnek a felszámolásához itthon és nemzetközi szinten is. Felszólították a szülőket, hogy látogassanak el a www.mup.gov.rs weboldalra, ahol a gyerekek internetes pedofíliától való távol tartásáról olvashatnak hasznos információkat. Arra kérték a polgárokat, hogy amennyiben információik vannak arról, hogy valakinek ilyen pornográfia a tulajdonában van, vagy készíti és terjeszti azt, az információkat tudassák a www.netparola.rs oldalon vagy e-mailben a childprotection@mup.gov.rs címen.

Az Armageddon akció kezdete óta egyébként a hatóság mintegy száz személyt kísért be. A szakértők szerint a rendőrség tevékenysége nem elegendő e jelenség megfékezéséhez, sokat kell még tenni a megelőzés terén is.