2024. április 19., péntek

Ismét lesz vásár Gunarason?

A hagyományos tavaszi munkaakciókhoz Brazília is csatlakozott a tavalyi évben – A Gazdakör szeretné, ha ismét lenne vásár a faluban
Évről évre növekszik a gunarasi Gazdakör szántóversenyének népszerűsége

Évről évre növekszik a gunarasi Gazdakör szántóversenyének népszerűsége

Gunaras legnagyobb része mezőgazdaságból él, ezért nagy jelentősége van a helyi földműves szervezetnek, a gunarasi Gazdakörnek. Király Zoltán, a Gazdakör elnöke arról számolt be lapunknak, hogy a tavalyi év jelentős tevékenysége volt a gazdaképzések szervezése és a falugazdász iroda üzemeltetése.

– A Gazdakör tavalyi tevékenységében kiemelkedő helyet kapott a gazdaképző előadások megszervezése. Ezeket az év elején szerveztük meg és januártól márciusig tartottak. Délelőttönként került sor az összesen 6-7 előadásra. Emellett fontos tevékenységünk a falugazdász iroda működtetése. Az iroda egész éven át fogadja a gazdákat, az év elején gazdaságok újrajegyzésében nyújtunk segítséget, a későbbiek során pedig a szubvenciók igénylésében és a különböző számlák kincstárba való eljuttatásában. Emellett pályázatírásban is segítséget nyújtottunk mind a gazdáknak, mind a helyi közösségnek. Fontos tudni, hogy mi szerkesztjük a helyi lapot, a Hírharangot. Ez egy helyi, tájékoztató jellegű kiadvány, ami általában 2-3 havonta jelenik meg. A Gazdakör lényeges, évenkénti eseménye a tavaszi munkaakció. Ennek során facsemetéket ültetünk és rendezzük a dűlőutakat. Ez egy hagyományos munkaakció, amibe tavaly a gunarasi helyi közösséghez tartozó Brazília is bekapcsolódott – mondta el Király.

Király Zoltán, a Gazdakör elnöke

Király Zoltán, a Gazdakör elnöke

A Gazdakör tagjai a tavalyi évben is eljutottak az Újvidéki Mezőgazdasági Vásárra. Az egyesület minden évben ingyen és bérmentve szervez autóbuszt erre a kiállításra, számolt be az elnök, majd arról is szólt, hogy tavaly is volt szántóverseny.

– A nyár folyamán harmadízben szerveztük meg a szántóversenyt és gépbemutatót. Elmondhatjuk, hogy ez évről évre nagyobb tömegeket vonz és szélesedik a kínálata. Már nemcsak Topolya községből érkeznek látogatók, hanem Óbecse és Zenta községből is. A szántóverseny egy egész napos, szórakoztató rendezvény. Sajnos, a tavalyi évben az időjárás miatt a gépbemutatókat csak részben tudtuk megtartani, de ennek ellenére sikeresnek mondhatjuk az eseményt – számolt be Király, majd arról is szólt, hogy egyesületük jó kapcsolatot ápol a faluban lévő civil szervezetekkel, a Vajdasági Gazdakörök Szövetségével, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségével, valamint a topolyai mezőgazdasági szervezetekkel.

A gunarasi Gazdakör az idei évet is a gazdaképzésekkel kezdte. Márciusig 7 előadást terveznek, de szeretnének néhány olyan előadást is tartani, ami nem függ szorosan össze az állattenyésztéssel és a növénytermesztéssel, hanem globálisabban érinti a mezőgazdaságot, mondta el az elnök. A falugazdász iroda az idei évben is várja a gazdákat, jelenleg a gazdaságok újrajegyzése van folyamatban. A tavalyi évhez hasonlóan idén is sor kerül majd a tavaszi munkaakcióra és az Újvidéki Mezőgazdasági Vásár szervezett meglátogatására is, számolt be Király, majd arról is szólt, hogy bővíteni szeretnék az idén is megrendezésre kerülő szántóverseny programját. A megszokott tevékenységek mellett a Gazdakör egy igazi újdonsággal is megpróbálkozik ebben az évben.

– A tavasz folyamán megpróbáljuk újra beindítani a gunarasi vásárt. Valamikor évente egyszer tartották meg, de egy jó ideje megszűnt. Mi úgy terveztük, hogy minden olyan hónapban fogjuk megtartani, amikor 5 vasárnap van a hónapban, természetesen az ötödik vasárnapon. Az erre vonatkozó kérelmünket már eljuttattuk a községi képviselő-testület elé, bízunk benne, hogy jóváhagyják. Azzal számolunk, hogy kisebb jellegű vásár lesz, mint a környező városokban, de szeretnénk megpróbálni – mondta el a Gazdakör elnöke.