2024. március 29., péntek

Tadić, az egykori vagány

Boris Tadić volt államfő egyetlen szövegben lemondott mindegyik munkatársáról, akikkel több mint nyolc évig dolgozott együtt. Leporolta magáról Pajtićot, Đilast, Krlét, Borkót és Vukot, lavórba tette őket, megtöltötte jéghideg vízzel, és ahelyett, hogy mint egy politikai jegesvíz-kihívásban saját fejére öntötte volna, az utcára löttyintette őket.

Mindegyikükben talált kifogásolni valót. Saját magában nem talált. Pajtić, mondja Tadić, szándékosan építette le a DP-t, csakhogy elnök lehessen, elfelejtette közben, hogy ugyanazt a Pajtićot kormányfői tisztségre javasolta. Đilast azzal vádolja, hogy az ő idejében hízelgett az SZHP-nek, közben elfelejtette, hogy éppen ez a Đilas követelte, hogy a DP hozzon határozatot arról, hogy nincs koalíció az SZHP-vel. Krstićnek a szemére veti, hogy „haladó-közeli”, mintha jó maga nem töltött volna napokat Tomislav Nikolić társaságában.

Borko Stefanovićnak a szemére veti a Szirizát, holott kapóra jött neki, amikor Koszovóba küldte az úttorlaszokat eltakarítani, meg az oroszokkal egyezkedni a Szerbiai Kőolajipari Vállalat eladása körül. Végül Jeremićre azt mondja, hogy soviniszta és nacionalista, mintha nem emlékezne arra az éjszakára, amikor a parlamentben azt mondta, hogy Vuk Jeremić nem rendelkezik saját politikai elképzeléssel Koszovóról, hanem minden, amit Vuk Jeremić tesz, valójában az ő „politikája”.

Mindenkinek, így hát Boris Tadić volt államfőnek is megvan a joga a saját politikai úthoz. Joga van lemondani munkatársairól és újakat szerezni. Joga van harcolni a politikába való visszatéréshez, megpróbálni megvalósítani elképzeléseit, amelyek segíthetnek Szerbiának. Mindehhez azonban egy kis stílusra is szükség van, Tadićtól pedig nem lehet elvitatni, hogy egykor vagány volt. Kár, úgy látszik, hogy éppen ezt a jó oldalát veszítette el. (Blic)