2024. április 17., szerda

Zentán a válogatott

Már nem egyszer írtuk, hogy Zentán valahogy nem akarnak tudomást venni arról, hogy bizony a község területén vannak olyan klubok, amelyek élsportolókat nevelnek ki évtizedek óta, s nekik más elbírálás alá kellene esniük, hiszen a legjobbjaink nem tudnának nemzetközi eredményeket is felmutatni levegőből, a felkészülésükre bizony pénzre van szükség.

E helyzetbe ugyan nem nyugodtak bele a birkózók és az asztaliteniszezők, de tudomásul vették ezt a fajta politikát, s nem sok idő múlva akár a klubjuk fennmaradásáért is kell majd küzdeniük, hiszen az utóbbi években látható, tapintható volt a visszaesés. Szívósabbnak a sportágukhoz méltóan a birkózók mutatkoztak, akik egyszerűen nem akarnak tudomást venni a szűkös időkről, s újabb és újabb válogatottakat „termelnek ki”, így nincs olyan korosztályos szelekció, amelyben ne lenne legalább két-három zentai. Ezt felismerve, a válogatott felkészülési programjai a néhány évvel ezelőtti, főleg nagybecskereki állomások helyett immár Zentán vannak, így mától is e városban készül a felnőtt- és az U23-as keret, Sztojan Dobrev szövetségi edző éber felügyelete alatt.

Az elmúlt években a következő évre való alapozás már decemberben elkezdődött, de most az idei nemzetközi versenynaptárhoz időzítették a felkészülést, hiszen például a Las Vegas-i felnőtt-világbajnokság egyben már olimpiai selejtező is lesz, s tulajdonképpen ez az a cél, amelyért a csapat két zentai tagja, Frísz Krisztián és Báló Petar is küzd majd az idén.

A felnőttversenyeken kívül a Zentának nagyon fontos az idén először megrendezendő U23-as Európa-bajnokság, amelyre már márciusban Varsóban sor kerül. E korosztályban igen komoly éremesélyeseink lehetnek Nemes Máté, Nemes Viktor és Nagy Tamás személyében, így ők a zentai felkészülésen már nemcsak alapoznak, hanem birkóznak is rendesen. A klubedzésekkel együtt tehát reggeltől estig nagyüzem lesz a szőnyegünkön, s nyilván hárman dolgozunk majd a legjobbakkal, akik innen indulnak majd el a zágrábi nemzetközi versenyre és a Magyar Nagydíjra is – nyilatkozta Zörgő László zentai vezetőedző, aki év közben is irányítja a felsorolt versenyzőket, akik Zentán edzenek napról napra: – Nagyon elégedett vagyok a tapasztaltabbak hozzáállásával, hiszen odafigyelnek a fiatalokra, együtt edzenek velük, s tudásukat is átadják. Ez nagyon jó a Zentának, s ezért van az, hogy újabb válogatottjaink vannak Polgár Ákos és Almási Bence személyében, de ide sorolnám a felsőhegyi Katona Ádámot is. Rajuk kívül az idei, Szabadkán esedékes kadét-Eb kapcsán akár még a nulladik éves Surányi Martinnal is számolni kell, hiszen szépen fejlődik, csakúgy mint néhány más társa, akik egyelőre még távolabb vannak a válogatottól, de nem szabad megfeledkezni róluk.

Zörgő szerint jó az mindenkinek, ha Zentán vannak a felkészülések, hiszen a legjobb versenyzőink szeretnek az észak-bácskai városban, ahol minden feltételük adott a zavartalan edzésre, és az sem mellékes, hogy a csapat legtöbb tagja zentai. A múltban már bebizonyosodott, hogy az edzések itt jó hangulatban telnek el, így a terhelést is jobban viselik a versenyzők, aminek tavaly meg is lett az eredménye, hiszen a szabadkai Davor Štefanek – aki különösen kötődik Zentához – világbajnok lett. Egyedül csak az okozhat némi gondot, hogy a zentai klubban elég picik az öltözők és a zuhanyzók, de idén minden bizonnyal erre is lesz megoldás, mert tartományi ígéretek alapján a klub kétszer mintegy 3-3 millió dinár támogatásra pályázik, amiből kibővíthetik a helyiségek ezen részét, sőt akár a régen áhított vendégszobákat is befejezhetik.