2024. március 28., csütörtök

Meg kell becsülni a kajakosok sikereit

– Szervezés tekintetében a bezdáni Duna Kajakklub példát állított a város területén működő összes többi sportklub elé – emelte ki a bezdáni klubban tett látogatása során Žika Gojković, a Zombori Sportszövetség közelmúltban megválasztott elnöke.
– A szerénynek is alig nevezhető eszközök mellett a klubvezetés, az edző és a sportolók lelkesedésének köszönhetően a klub nem csupán Zombor, hanem Szerbia kajaksportjának élén áll, különösen az utóbbi negyed évszázadban. A Duna klub a város sporttörténetének legeredményesebb egyesülete. Kiemelkedő eredményei 1990-ig nyúlnak vissza, amikor az akkori Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Jajcéban tartott országos bajnokságán a bezdáni kajakosok minden versenyszámban megszerezték az első helyezést. Ilyen eredményt se előtte, se utána senki más nem ért el.
Gojković a bezdáni látogatása kapcsán összegezte, hogy eddig a Duna klub negyvennyolc országos bajnokot nevelt ki, akik összesen 577 bajnoki címet szereztek. Szerbia válogatottjában huszonöt bezdáni kajakozó szerepelt, összesen nyolcszáz alkalommal. A klub tavaly is folytatta sikersorozatát, az olimpiai részvétel kiharcolására törekvő sportolók versengésében tucatnál több érmet nyert Holpert Ervin, Nagy Antónia, Jelena Klimpf, David Hasanović és Hám Zoltán. Mindannyian karrierük nagy részét Panda János, a sportág egyik legjobb szakértője edzői irányítása alatt töltötték.
– Ezeket a sikereket Zombornak becsülnie kell, és magam is mindig szolgálatára állok a bezdáni Duna Kajakklubnak, miként a város területén működő többi sportegyesületnek, amelyek a sportot és a várost népszerűsítik.