2024. április 20., szombat

Az össznemzeti politizálás megvalósulása

Deli Andor: A vajdasági magyar közösség sikerrel tölti be a kisebbségekre jellemező „híd” szerepét
Deli Andor a lakossági fórumon (Fotó: Ótos András)

Deli Andor a lakossági fórumon (Fotó: Ótos András)

A Vajdasági Magyar Szövetség újvidéki szervezete csütörtöki lakossági fórumán Deli Andor európai parlamenti képviselőt látta vendégül, aki rövid beszámolóban osztotta meg a jelenlevőkkel eddigi brüsszeli benyomásait, s akitől ezt követően maguk a polgárok kérdezhették meg azt, ami a leginkább foglalkoztatja őket az európai ügyek, kisebbségi kérdések, világpolitikai jelenségek kapcsán. Az EP-képviselő kifejtette, hogy az össznemzetiség valódi jelentésének megismerését tette lehetővé a Fidesz-KDNP, amikor a határon túli magyar közösségek tagjai számára is lehetővé tette a listáján az indulást. Be kell vallanunk, nem tudunk eleget egymásról, s a kommunikációt segíti az, hogy egy frakción belül politizálhatunk, közölte Deli. A határon túli képviselők ugyanakkor saját szülőföldjüket, országukat is képviselik a parlamentben, tevékenységükkel segítik azoknak a problémáknak a rendezését, amelyek megnehezítik ezeknek az államoknak a boldogulását. Ilyen szempontból, a brüsszeli képviselet révén, a vajdasági magyar közösség sikerrel tölti be annak a hídnak a szerepét, amelyről mindig említést tesznek, valahányszor egy adott országon belül élő kisebbségi közösségről ejtenek szót – fogalmazott a képviselő.

Kiemelte az európai és a szerbiai parlament vegyes bizottsága munkájának jelentőségét is. A vajdasági magyar politika sikerének nevezte, hogy a tárgyalóasztal mindkét oldalán van emberünk, hiszen maga tagja a bizottság európai parlamenti küldöttségének, Varga László VMSZ-képviselő pedig a szerbiai képviselőház delegációjában van jelen.

A Deli Andorral készített interjúnkat hétvégi számunkban közöljük. Szerbia európai közeledéséről, az EP-ben eltöltött hónapok tapasztalatairól is kérdeztük.