2024. április 18., csütörtök

Egyre többen zárják el a gázcsapokat

Radomir Ćirilović szerint a lakosság már nem tudja fizetni a magas összegű számlákat

A héten az Energetikai Ügynökség bejelentette, hogy március 2-án a földgáz ára köbméterenként átlagosan 5,6 százalékkal emelkedik, a Srbijagas pedig 13 százalékkal drágábban forgalmazza a gázt a háztartásoknak. Radomir Ćirilović, az újvidéki székhelyű Prosperitet fogyasztóvédelmi szövetség elnöke szerint a polgárok az áremelés következtében egyszerűen elzárják a gázcsapokat és alternatív fűtési módszer után néznek.

– Szerbiában a háztartások mintegy 10 százaléka fűt földgázzal, vagyis mintegy 240 ezer egyéni fogyasztó, közülük 190 ezer vajdasági. A tavalyi drágítások után a fogyasztók hozzávetőleg egyharmada más fűtési módszerre váltott át. Ezeknek a háztartásoknak egyszerűen nem volt pénzük fizetni a gázszámlákat, hiszen ésszerű használattal még árammal is kifizetődőbb befűteni a lakást. Tavaly megközelítőleg 80 ezer polgár döntött úgy, hogy elzárja a gázcsapokat, az újabb drágítás bejelentése utáni néhány napon pedig mintegy 2 ezer fogyasztó jelezte, hogy tovább nem igényli a gázellátást – részletezte Ćirilović.
Az egyre magasabb összegű számlák és az egyre csökkenő fizetések mellett az emberek esze ágában sem lesz, hogy fizessék a jókorára nőtt gázszámlákat. A fogyasztóvédelmi szövetség elnöke elmondta, hogy a gáz magas ára miatt panaszt tettek az energiaügyi minisztériumban, az Energetikai Ügynökségben és az elosztóknál, de senki nem reagált.
– A földgáz minősége leromlott az utóbbi időben, ugyanakkora hőfok kifejtésére több köbmétert kell elhasználni, mint a korábbi években. Az illetékesek nem adnak választ arra a kérdésre, hogy a fogyasztók által elhasznált földgáz mekkora mértékben behozatali és mekkora mértékben hazai. Ha figyelembe vesszük a gáz kalóriaértékét, tapasztalhatjuk. Felvetődik a kérdés, hogy ilyen módon a polgárok pénze miért kerül az elosztók és a kereskedők zsebébe – mondta Ćirilović.
Márciustól a Srbijagashoz tartozó háztartásoknak átlagosan 52,4 dinárt kell fizetniük az földgáz egy köbméteréért, a többi szolgáltatónál pedig 53,2 dinár lesz a gáz köbméterenkénti ára, értékadó nélkül. Az illetékesek a drágulást a dollárnak a dinárhoz viszonyított árfolyamnövekedésével magyarázzák. A földgáz dollárban kifejezett felvásárlási ára 2015 első negyedében 8,6 százalékkal csökken, az ellátás esetében március 2-ától új, magasabb díjszabás szerint történik az elszámolás. A módosítás oka, hogy a dollár árfolyama 16,8 százalékkal nőtt a gáz árának legutóbbi módosítása óta.