2024. április 19., péntek

…a karaván halad

Az utóbbi hónapokban a legfelsőbb körökből unalomig hallhattuk, amint ketten-hárman is – feltételesen szólva – verték az asztal, hogy márpedig „a közvállalatokban rend lesz”. Ebben a nagy erélyeskedésben a kormányfő mellett a közlekedési miniszter asszony vitte a prímet. Szinte nem történhetett meg nyilvános fellépése anélkül, hogy ne akasztotta volna össze a tengely végét valamelyik, a költségvetésből bőségesen támogatott állami vállalattal. Egy időben különösen a vasutat pécézte ki magának, s ez akkor előjele volt a „nagy változásoknak”. Amint ugyanis kiderült (ami egyébként évtizedek óta köztudott), hogy a Szerbiai Vasutak súlyos veszteségei sehogyan sem akarnak csökkenni, az említett cégben hullani kezdtek a(z igazgatói) fejek, mint az őszi viharos szélben a dió. A kormány meglehetősen rövid idő alatt leváltotta az egész vezetőséget, és kinevezte az új vezérigazgatót, és a lelkére kötötte, hogy a minisztertanács jóváhagyása nélkül nagyobb horderejű intézkedést ne foganatosítson.

Mi több, arról is értesülhetett a nyilvánosság, hogy az említett közvállalat köteles hetente számot adni a munkájáról.

Ez volt az elmélet. A gyakorlat azonban ebből sok mindent megcáfolt. A napokban ugyanis kiderült, hogy az új „seprő” épp olyan rosszul seper, mint a korábbiak.

Szinte meg sem melegedett a hátsója alatt a bőrfotel, máris nekilátott a saját munkatársai megválasztásának. Kívülről hozott új embereket, s kinevezte őket ilyen-olyan igazgatónak. A jelek szerint az igazgatóbizottság tagjai bólogató Jánosokból áll, mert a vezérigazgató ilyen vonatkozású előterjesztését egyikük sem kérdőjelezte meg, holott azért a pénzért, amit „munkájukért” kapnak, tudniuk kellene, hogy kizárólag a kormány hozzájárulásával vehetne fel akár egy takarítónőt is. Az sem az ő politikai tájékozottságukat támasztja alá, hogy az idei foglalkoztatási terv szerint csaknem háromszáz új személyt kívánnak alkalmazni, holott a Nemzetközi Valutaalap a vasúttal kapcsolatos egyértelmű kikötése, hogy a felesleges munkaerő ezreitől kell megszabadulni. Többek között erre a sorsra kellett volna jutnia a korábbi vezérigazgatónak is, akit a kormányfő rossz munkája miatt váltott le, annak ellenére, hogy az illető a Szerb Haladó Párt tagja. Az sem a vállalat iránti felelősségteljes viszonyulását bizonyítja, hogy a korábbi, mindössze féléves regnálása alatt 160 ezer eurót költött hivatalos utakra, a reprezentáció pedig 1500 eurót emésztett fel, holott egyikből sem származott haszon.

Ilyen előzmények után logikus lenne, ha útilaput kötöttek volna a talpára. Az őt követő (jelenlegi) fővezér azonban nemhogy kirúgta volna, hanem megtette a saját tanácsadójának.

Jobb helyeken az ilyesmi a kormánynál mint legfőbb tulajdonosnál alaposan felkavarná a port, nálunk azonban merőben más a helyzet. A miniszter asszony és a hazájáért szívét-lelkét felkínáló kormányfő eddig egy szóval sem kommentálta (természetesen) párttársa, az új vezérigazgató ügyviteli és káderbeli húzásait. Pedig a vasút esetében az adófizetők nem kis pénzéről van szó. Tavaly ugyanis 13 milliárd dinárral támogatta a költségvetés a Ferenc Jóska idejében kiépített vonalakon futó, ócskavasnak számító szerelvények üzemben tartását.

De ezt akár meg is fordíthatjuk:

…a karaván halad.